THAT'S WHAT HE SAID THURSDAY #4
A Chapter Break book blogon találtam a That’s What He Said nevezetű posztsorozatot, és annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem, bevezetem ezt az én blogomra is.
Szeretem
összegyűjteni és visszaolvasgatni a kedvenc idézeteimet a kedvenc könyveimből
és ez a sorozat pontosan ezzel is foglalkozik. Az egésznek az a lényege, hogy
kiválasztunk egy férfi karaktert és tőle a legeslegkedvencebb megszólalásunkat
mutatjuk be a bejegyzésben. Azt, hogy egy hónapban csak egy ilyet hozol vagy
minden héten csütörtökön egyet, azt mindenki maga döntheti el. Én a második
verziót tervezem, tehát minden héten egy.
A
mai bejegyzésben egy hatalmas Vörös pöttyös kedvencem kerül a középpontba, ez
pedig nem más, mint Katie McGarry Pushing the Limits – Feszülő húr című
regénye. Ez az egyik legmeghatóbb és legszebb regény, amit a Könyvmolyképzőtől
olvastam. Ebből pedig Noah Hutchinst emelném ki, aki az egész sorozat során számomra
az egyik legjobb karakter, most pedig tőle hozok három idézetet:
–
Sose múlik el – feleltem. – A fájdalom. A sebek behegednek, és már nem mindig
érzed úgy, mintha egy kés mélyedne beléd. De amikor a legkevésbé számítasz rá,
beléd hasít a fájdalom, hogy emlékeztessen, sosem leszel már ugyanaz.
Néha,
mikor látod a határt, úgy gondolod, jó ötlet átlépni – amíg meg nem teszed.
Nem
az volt a legborzasztóbb fajta sírás, amit mindenki láthatott – a jajveszékelés
az utcasarkon, a ruhák megszaggatása. Nem, a legszörnyűbb az volt, amikor a
lelked zokogott, és bármit is tettél, nem lehetett megvigasztalni. A lélek egy
része elsorvadt, azon a részen pedig, amelyik túlélte, sebhely keletkezett.
Ti olvastátok már a Feszülő húr sorozatot? Ha igen, mi a véleményetek róla? Van kedvenc idézetetek? Melyik a kedvenc részetek? :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése