HETI MINIMAGAZIN #17

 

A HÉT LEGOLVASOTTABBJAI
1. Leiner Laura: Ég veledLeiner Laura Iskolák versenye című trilógiájának nyitókötete nagy sikernek örvend, immár egy hónapja ez a regény uralja a listát, ezen a héten is elnyerte a „Hét legolvasottabbja” címet.
2. J. L. Perry: Bastard – Rohadék – A Rohadék az egyik legnépszerűbb könyv a Művelt Nép Kiadó kínálatában, a múlt heti negyedik helyet lecserélte a másodikra.
3. Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara – A Köd és harag udvara egy kicsit elkezdett lecsúszni, de nem vészes, hiszen mindössze csak egy helyet vesztett, de még így is dobogós.
4. Colleen Hoover: It Ends With Us – Velünk véget ér – A Velünk véget ér ismét hódításra indult, sokat javított, hiszen előző héten a hetedik helyet tudhatta magáénak, most azonban már a negyediket.
5. Böszörményi Gyula: Nász és téboly – A Nász és téboly megrendíthetetlen, megtartotta előző heti helyezését.
6. Penelope Ward: Jake Undone – Jake megadja magát – A Jake megadja magát egy kisebb zuhanásba kezdett, múlt héten harmadik volt, most hatodik lett.
7. Erin Watt: Paper Princess – Papír hercegnő – A Papír hercegnő elvesztette előző heti helyezését, hatodik helyett most a hetedik helyezés az övé.
8. Elle Kennedy: The Score – A pontA pont szintén stabilan tartja a helyét, most és múlthéten is nyolcadik volt.
9. Margaret Atwood: The Handmaid’s Tale – A szolgálólány meséjeA szolgálólány meséje új belépő és máris megszerezte a kilencedik helyet.
10. Erin Watt: Broken Prince – Megtört herceg – A Megtört herceg is csak eggyel került lejjebb a listán, így még ő is belefért a top 10-be.

MIKOR JÖN A HARMADIK ROYAL KÖTET?
Brutális függővéggel ért véget a Megtört herceg. Vajon mikor derül fény mindenre? Mikor jelenik meg magyar nyelven is a Twisted Palace? A Könyvmolyképző kiadó erre a kérdésre adott választ nem is olyan régen:

A harmadik kötet is érkezik magyarul, várhatóan ősszel :)

/Forrás: moly.hu, Könyvmolyképző zóna/

JÖN A KILENC PERC FOLYTATÁSA?
Téged is magával ragadott Beth Flynn Kilenc perc című regénye? Kíváncsi vagy, hogy mi történik a folytatásokban?
Könyvmolyképző válasza:

Klassz hírt közölhetünk :) Pontos megjelenési dátummal ugyan nem szolgálhatunk, de legkésőbb jövőre érkezik a második kötet. Örülünk ám, hogy ennyire szeretitek a sorozatot. Köszönjük!

/Forrás: moly.hu, Könyvmolyképző/

ÚJABB NAGYSZERŰ KÖNYVMOLYKÉPZŐS AKCIÓ
Mondd el könyvvel, hogy szereted!
Minden könyvbe kell legalább egy csipetnyi szerelem, ugye? :)
Most kiválogattuk neked a legszebb, legromantikusabb
és legérzékibb könyveinket,
amiket ha elolvasol, hevesebben dobog a szíved.
Egyet pedig AJÁNDÉKBA küldünk, ünnepi meglepetésként!
És hogyan lehet a tiéd? :)
Rendelj legalább 2 könyvet
2018. február 8. és 18. között,
és fizetésnél írd be a SZERETLEK kuponkódot.
Ha a kuponkódot felhasználod,
így egy szuper romantikus válogatásból
küldünk neked ajándékba egy klassz romantikus könyvet.
ajándékba kapsz egy kötetet.
Hogy melyiket, azt a sors dönti el. :)
Akár a legújabb, legkeresettebb romantikus regény is a tiéd lehet!
Legyen szerencséd!
Szuper meglepetés Valentin napra, ugye? ;)
Te se hagyd ki,
lepd meg vele a szeretted,
vagy akár saját magad.
A könyvnél úgysem létezik jobb ajándék!
Katt a Márkaboltra,
használd a SZERETLEK kuponkódot,
és tudd, szuper ajándékkönyv és maga a boldogság vár rád! Katt:
>>>
https://konyvmolykepzo.hu/cimke/valentin-2018?ap_id=FB2T
Ne feledd,
a Valentin meglepetés
2018. február 8. és 18. között érvényes.

 

 

A WITH THIS MAN MÁR KÉSZÜLŐBEN VAN
A napokban Jodi Ellen Malpas Instagramon megosztott egy képet, amin jól látszik, hogy már a nyomtatási munkálatok elkészültek, és gőzerővel készülnek a With This Man példányok.

 

ÚJ KÉPEK A THE MATCHMAKER'S PLAYBOOKBÓL
És ismét betekintést nyerhetünk Rachel Van Dyken regénye alapján készülő filmbe:

 

 

 

ÚJ KÉPEK A KILLING SARAI MEGÖLNI SARAIT FORGATÁSÁRÓL 
Gőzerővel folyik a Megölni Sarait forgatása is, a következő képekkel betekintést nyerhettünk a forgatásba:

 

 

 
 

ELŐRENDELHETŐ – JULIE KAGAWA: THE IRON KNIGHT – VASLOVAG
Bizony, bizony, érkezik végre magyarul is a Vaskirálynő folytatása, a Vaslovag. Pontos megjelenési dátum még nincs meghirdetve, a borítót sem láthatjuk még, de azt már biztosan tudjuk, hogy 392 oldalas lesz a regény és már a fülszöveget is olvashatjuk:

A Vastündérek sorozat legújabb kötete
Ash, a tündér jégherceg a szerelmet a halandók és a bolondok gyengeségének tartotta. Az ő szíve szörnyű halált halt, és vele halt a jégherceg minden érzelme is. Legalábbis azt hitte...
Ekkor azonban Meghan Chase, a félig ember, félig tündér lány áttörte a védelmi vonalait, és visszavonhatatlan esküvel, lovagjaként kötötte magához a herceget. Amikor pedig a tündérek világa kis híján a vastündérek áldozatául esett, Meghan megtörte a köteléket, hogy megmentse Ash életét. Meghan immár Vaskirálynő, egy olyan birodalom uralkodója, ahol sem a Nyár-, sem a Téltündéreknek nincs esélyük a túlélésre.
Ash – kéretlen riválisa, Puck, és a bosszantó cáit sith, Grimalkin kíséretében – küldetésre indul, hogy beteljesítse a Meghannak tett lovagi esküjét. Hogy életben maradhasson a Vasbirodalomban, lélekre és halandó testre van szüksége. A próbák azonban, amelyeket ki kell állnia, jóformán teljesíthetetlenek. Ash az út során megtud valamit, ami mindent megváltoztat – valamit, ami megingatja a legsötétebb hitét, és bebizonyítja, hogy néha az áldozathozatalhoz nem elég pusztán a bátorság.
Az emberi élet ára

IDE kattintva előrendelhetitek.

BORÍTÓLELEPLEZÉS + ELŐRENDELHETŐ – JENNIFER L. ARMENTROUT: THE RETURN – VISSZATÉRÉS
Ebben az évben érkezik a Titan sorozat elő kötete hazánkban. Pontos információ megjelenésről még nincs, de az már mindenképpen jó hír, hogy jön. A borítót már megtekinthetjük és a fülszöveget is olvashatjuk:

 

„Az első oldaltól az utolsóig feszes és akciódús történetmesélés és vággyal terhes feszültség.” – Publishers’ Weekly
A VÉN MOIRÁK HALÁLRA RÖHÖGIK MAGUKAT…
Egy éve már, hogy Széth alkut kötött az istenekkel, és nekik adta az életét. Eddig minden tőlük kapott munka erőszakos volt és véres – amivel neki nem is volt semmi gondja. Apollón azonban most valami egészen más feladattal bízza meg. Testőrt kell játszania, és a szabály: mindent a szemnek, semmit a kéznek. Csakhogy olyasvalaki számára, akinek egész életében gondjai voltak a szabályokkal, ezt nem is olyan könnyű betartani.
Josie el sem tudja képzelni, mit akarhat tőle ez az őrült, de nagyon szexi pasi. De nem sok jót ígér, hogy az otthonától távoli, épp csak elkezdett új életét Széth megérkezése a feje tetejére állítja, és egyenesen beledobja őt egy olümposzi méretű turmixgépbe. Josie-nak vagy teljesen elment az esze, vagy tényleg egy egyenesen a görög mitológiából megelevenedett szörnyeteg tör az életére.
Persze könnyen lehet, hogy mindennél nagyobb veszélyeket rejt majd az aranysárga szemű, titokzatos Széthtel való izzóan szenvedélyes kapcsolata.
MERT A TÖRTÉNELEM, ÚGY TŰNIK, MEGINT MEGISMÉTLI ÖNMAGÁT…

IDE kattintva előrendelhetitek.

BORÍTÓLELEPLEZÉS – JENNIFER L. ARMENTROUT: THE PROPECHY
Március 20-án érkezik angol nyelven a Titan befejező kötete, a The Prophecy.

 
 
The end has come.
Old gods will fall.
New ones will rise...
and Seth and Josie will need more than love to survive the final battle that could not only destroy them, but the world as they know it.

ÚJDONSÁG – CLAIRE CONTRERAS: THEN THERE WAS YOU & MY WAY BACK TO YOU
Claire Contreras Second Chances duológiájának mindkét kötete meg fog jelenni márciusban! Bizony, még hozzá nem is nagy különbségekkel, ugyanis a Then There Was You március 4-ére, míg a My Way Back To You március 15-ére várható.

 

Then There Was You fülszövege:

Love and the right timing were two things I didn't believe in.
Love is about walking to the edge of the cliff and taking the leap together.
Timing was never on our side.
My first mistake was hooking up with my best friend.
My second came years later, when we met again, and I fell for her.
My third was letting her go, because I had to. Because a love like this wasn't built to withstand the winds coming in our direction.
Love and timing.
I didn't believe in either.
Then there was you . . .

ÚJDONSÁG – MICHELLE MANKIN: OCEANSIDE
Várhatóan április 10-én fog megjelenni Michelle Mankin Rock stars, Surf and Second Chances sorozatának harmadik kötete, az Oceanside.

 

Oscar night.
Rock star legend, Ashland Keys should be on top of the world, but the blond blue-eyed SoCal surfer is disillusioned with fame, done with drugs, bored with the groupies and sick of all the fake f*ckery.
A rising star, Fanny Bay is nominated for best original song in the same category as the Dirt Dogs band, but the novel redhead with the corkscrew curls and the slight Canadian accent would prefer to chart a course with a different destination.
Hollywood is not for her.
He’s full of regrets, darkness and secrets.
She’s full of hope and light and has mysteries of her own.
He’s her reserved hero.
She’s his gypsy rose.
He’s water. She’s fire. Together, they don’t make sense.
But he’s what she’s always wanted, and she just might be everything he needs.

ÚJDONSÁG – JESSICA LEMON: RUMOR HAS IT
Várhatóan idén májusban fog megjelenni Jessica Lemon Rumor Has It című romantikus regénye:

 

 

 

 

Barrett: As a former pro football star, I’m used to playing the field. After injuries cut my NFL career short, my second act as a broadcaster ended on live television when a hot mic picked up a little verbal . . . indiscretion. But this latest publicity stunt might just land me back on top—much to the chagrin of Catarina Everhart, the prissy, beautiful journalist who’s been assigned to date a bad boy (i.e., me) and write about it. Catarina swears I’ll never touch her, let alone kiss those full lips of hers. Based on our chemistry, I’m not buying it. . . .
Catarina: Barrett Fox seems to be doing everything in his power to make me hate him. The cocky egomaniac is infamous for his bad behavior, and now, thanks to my boss’s harebrained schemes, he’s apparently my problem. As one fake date leads to another, I start to see a different side of Barrett. He’s close with his family. He does volunteer work. And, okay, he kisses like a dream. Am I really dating Barrett Fox? Or is he playing me? Because suddenly I’m risking my reputation—and my heart.

ÚJDONSÁG – K. K. ALLEN: WATERFALL EFFECT
Február 28-án fog megjelenni K. K. Allen Waterfall Effect című alkotása. OMG, nézzétek azt a borítót! Teljesen megvett magának.

 

 

 

 

 

 

From RT Book Reviews New Adult Award Winner comes a suspenseful small town mountain romance.
Lost in the shadows of a tragedy that stripped Aurora June of everything she once loved, she’s back in the small town of Balsam Grove, North Carolina, ready to face all she’s kept locked away for seven years. Or so she thinks.
As one of the victims of a string of mysterious disappearances in the small, picturesque Appalachian Mountain town, darkness has become her home—her safe blanket when the world reveals its true colors. But as the walls of darkness start to move in on her, she knows the only way to free herself from her past is to face it, head-on. She just needs to figure out how.
Upon arrival, Aurora isn’t expecting her first collision to be with the boy she left all those years ago. The boy who betrayed her trust with no regrets. The boy who is no longer a boy, but a man with the same stormy eyes that swept her into his current before she ever learned to swim.
She’d thought he was safe. He’d thought their path was mapped out. Turns out neither of them was ready for the crash at the bottom of the cascade.

ÚJDONSÁG – KRISTEN PROBY: ALL THE WAY
Kristen Proby neve a Tarts velem! című regény miatt lehet ismerős a magyar olvasók számára, a Velem Seattleben első kötete 2016 során jelent meg hazánkban. Az írónőnek hamarosan egy újabb könyvsorozatának (Romancing Manhattan) nyitókötete fog megjelenni angol nyelven, amely az All the Way címet kapta.

 

In New York Times and USA Today bestselling author Kristen Proby’s brand new Romancing Manhattan series, three brothers get more than they bargain for as they practice law, balance life, and navigate love in and around New York City.
Finn Cavanaugh is known for being a force to be reckoned with in the courtroom. He owns a successful law firm with his brother and brother-in-law in Manhattan. On the rare occasion that he has down time, he spends it at his home in Martha’s Vineyard. But when Finn’s troubled niece goes to stay with him for the summer in Martha’s Vineyard, he’s reluctant to take time off from work. That is, until he meets his beautiful new neighbor, London.
London Watson is a Tony Award winning actress on Broadway. When tragedy strikes her family, leaving her alone and injured, she flees Manhattan for Martha’s Vineyard. Hoping she can figure out how to pick up the pieces of her life, London is convinced that she’ll never be able to return to the stage. But when she meets the charming young girl next door and her sexy uncle, they soon lure London out of her shell as she finally begins to heal from the wounds of her past.
But when London feels confident enough to return to the spotlight, she’s dealt another devastating blow. Will the newfound love between London and Finn be enough to conquer all? Or will it be over before it has a chance to grow…?

ÚJDONSÁG – S. L. SCOTT: SPARK
Február 22-ei megjelenéssel várható S. L. Scott Spark című romantikus regénye:

 

 

One break is all The Crow Brothers need and we’re about to get it.
Johnny Outlaw, rock legend and lead singer of The Resistance, is here to watch us play. But he’s not the only familiar face in the crowd—killer little body, heart-shaped face, and drop-dead gorgeous.
Hannah Nichols sitting at the bar makes it hard to concentrate, sparks already reigniting. The beauty was never a groupie and tonight she’s not here to catch our show. She came to drop a bomb. “You have a son.”
She underestimated me. I’ll prove to my son, and her, that I can be the dad he needs.
What is it about musicians? Why are they so damn sexy?
My heart was Jet Crow’s the moment he opened his sexy mouth and sang that first song. One stolen night with that man would never be enough, but I’m not here to fall into his bed. Again. I’m here to fight for custody of a son he’s never known.
There’s just one problem. Those sparks between us have become flames. If we’re not careful we’re both going to get burned.

EZEN A HÉTEN JELENTEK MEG
Tom Bale: Kapd el, ha tudod – 2018. február 5.
Sara Ney: The Coaching Hours – 2018. február 5.
Rebecca Ross: The Queen’s Rising – 2018. február 6.
Tamora Pierce: Tempests and Slaughter – 2018. február 6.
Kami Garcia: Broken Beautiful Hearts – 2018. február 6.
Chanel Cleeton: Next Year in Havana – 2018. február 6.
Renee Carlino: Shopping for Love – 2018. február 6.
L. H. Cosway: How the Light Gets In – 2018. február 6. 
Sawyer Bennett: Reed – 2018. február 6.
Raye Wagner – Kelly St. Clare: Shadow Wings – 2018. február 8.
Mary Watson: The Wren Hunt – 2018. február 8.
Bella Forrest: Renegades – 2018. február 10.

 

 

 

JÖVŐHÉTEN ÉRKEZNEK
Sarina Bowen: Brooklynaire – 2018. február 12.
Amy Harmon: The Smallest Part – 2018. február 13.
Jessica Hawkins: Lake + Manning – 2018. február 13.
Emma Scott: In Harmony – 2018. február 13.
J. Kenner: Need You Know – 2018. február 13.
Kresley Cole: The Dark Calling – 2018. február 13.
Tiffany Reisz: The Lucky Ones – 2018. február 13.
C.J. Redwine: The Traitor Prince – 2018. február 13.
Lisa Renee Jones: Pulled Under – 2018. február 15.

 

 

/Címlapkép forrása: musingsofthemb/

Megjegyzések