NOSZTALGIA PÉNTEK #8

Hétfőn az utolsó Bexi részből is kiemeltem számomra a legjobb pillanatokat, most pedig váltás következik, ugyanis ma az Akkor szakítsunk, hétfőn pedig a Bábel lesz a soron. Utána már csak két nosztalgiázós bejegyzés lesz, mielőtt megjelenik az Ég veled, erre a kettőre pedig valami különlegeset tervezek. Természetesen ezek is Leiner Laura regényeivel lesznek kapcsolatosak, de mégis egy kicsit másabbak, eltérőbbek lesznek az eddigi posztoktól.
 
Az előző részek:
Bexi: ITT
Szent Johanna Gimi: ITT (ezekre kattintva a sorozat összes kötetéhez vezető linkjét megtaláljátok)

Most pedig megmutatom nektek az én kedvenc idézeteimet az Akkor szakítsunkból. Mint mindig, ez is tartalmazhat spoilereket azok számára, akik még nem olvasták ezt a regényt.

Jó böngészést mindenkinek! :)

#1 Úticélok
– Na, készen állsz elvinni Szánkóhoz? – mosolyogtam rá.
– Igen, de előtte megállunk, és beugrunk Tobozhoz – vágta rá gúnyosan.

#2 Szívatás
Unalmamban, mert hosszú volt az este, fogtam a mobilomat és rácsörögtem Szánkóék otthoni, vezetékes számára.
– Mivaaaan??? – üvöltött bele egy ordenáré hang artikulátlanul a telefonba. Éljenek a házibulik.
– Haló! – szóltam bele. – Elnézést a zavarásért, de megtennél egy szívességet?
– Na? – szólt a hang.
– A kisöcsém ott van a kis összejövetelen, és anyukánk nagyon aggódik. Átadnád egy Norbi nevű fiúnak az üzenetet, hogy vigyázzon nagyon magára és hogy siessen haza, mert pont most lett kész a tejbegríz? Még meleg.
– Aha. Meleg tejbegríz? Ezt mondjam? – vihogta a gyerek a vonal végén.
– Igen. Meg hogy fújja ki rendesen az orrát, mert ha mindig visszaszívja, akkor megint arcüreggyulladása lesz, és a doktor bácsi felszúrja, a múltkor is úgy sírt. Fél a szuritól – magyaráztam.
– Ez kész – röhögte a gyerek. – Még valami?
– Jaj, nagyon kedves vagy – improvizáltam. – Ez az első buli, amire elengedték, úgyhogy szeretném, ha megmondanád, hogy sokszor puszilja anyu, apu, a nagyi és a nagynéniék is Lajosmizséről.
– Lajos ki?
– Lajosmizse! – kiáltottam. – Meg a tatája is sokszor öleli Keszthelyről.
– Jól van, ezt mind megmondom.
– Köszönöm szépen. És akkor jó szórakozást, gyerekek.
– Kösz, ember – tette le a telefont.

#3 Kinek nem mondjuk ki a nevét?
– És „tudjukki” nem lesz ott? – érdeklődött.
– Voldemort? Nem tudom, lehet, hogy valaki meghívta – feleltem unottan. Apu jót röhögött a poénomon, anyu viszont unottan a plafonra meredt, és kijavította magát.

#4 Ákos és az Astoria
– Ákos? – csodálkoztunk valamennyien.
– Szasztok. Mit csináltok? – érdeklődött a kezét dörzsölgetve, miközben újra kilépett a biztonságos melegből, hogy váltsunk pár szót.
– Egy társaság kilép a McDonaldsból. Tippelj, mit csináltak odabent – meredt rá Szilkó.
– Ööö… Ettetek? – vihogott Ákos.
– Ez debil? – kérdezte tőlem Szilkó, mire megfogtam a karját, és óvatosan megszorítottam, jelezve, hogy fejezze be, és ahogy Ákost hallgattam, megpróbáltam visszatartani a nevetésem Szilkó beszólása miatt.
– Te nem az Astoriához mentél? – csodálkoztam.
– Ja, de. Csak izé. Rossz buszra szálltam, és ide keveredtem.
– És jól tippeltem – szögezte le Szilkó.

 
#5 Utazási feltételek
– A kocsiban – kezdte Szilkó – nincs balhé. Nincs evés. Nincs ivás. És nincs boldogság – kötötte ki az utazási feltételeket.
– Mi? – kérdezte Eszti döbbenten.
– Jól hallottad. Aki jókedvű, azt kirakom. Nem tolerálom az autómban.

#6 Párás ablakok
– Ti, tubicák – szólt hátra Esztinek és Csabinak. – A túlfűtött szerelmetekkel beleheltétek az összes ablakot. Mostantól ritkábban vegyetek levegőt.

#7 Szeret, nem szeret
– És? Hol van? Mit csinál? Vagyis mindegy. Na. Hol van? — türelmetlenkedtem.
– Neked nem válaszolok — közölte. — Csak olyannak, aki szeretett! – magyarázta.
– Na, tudod, ha eddig nem szakítottunk volna, most biztosan megtenném! Ez őrület – sütöttem le a szemem.
– Nem érdekelsz — vonogatta a vállát.
– Szilkó, kérdezd meg tőle, hogy hol van Csabi!
– Én? Én nem szerettem – mondta.
– Hát te se? – dramatizált Norbi egyre kétségbeesettebben.
– Mit kellett volna szeretnem rajtad? A húgom barátja voltál. Ennyi – közölte Szilkó.
– De hát… Annyit lógtunk együtt – nosztalgiázott Norbi.
–Igen, de ti mindig öltétek egymást, nekem meg Lia pártját kell fognom, úgyhogy egészen addig, ameddig ki nem derül, hogy egy osztrák tudós házaspár elcserélt gyereke vagyok, a volt és aktuális kapcsolatainak kérdésében egyértelműen mellette állok.

#8 Tomi sétál, Miklós hümmög
– Aj, mit akarsz hallani? (…)
– Az igazat. Hogy összeszedted ezt a tagot csak azért, hogy engem idegesíts vele – röhögött a szemembe.
– Ez nem igaz! – védekeztem ösztönösen, és talán egy picit feltűnően hamar is – kedvelem Miklóst.
– Rendben.
– Bírom, hogy lelkes…
– Nagyszerű
– Meg hogy hümmög – tettem hozzá.
– Micsoda? – kerekedett el Norbi szeme.
– Hümmög. Most. A kocsiban – mutattam az autó irányába.
Norbi értetlenül meredt rám, aztán odasétált a hátsó ajtóhoz, kinyitotta és behajolt. Tíz másodperccel később visszacsukta Miklósra, és elképedve nézett rám.
– Bazz, ez tényleg ott ül bent, és hümmög magában… – tárta szét a karját.
– Én megmondtam.

#9 Hümm
– Ki a franc fütyül? – kapkodta a fejét Szilkó vezetés közben.
– Én! – jelentkezett Miklós.
– És miért? Hagyd már abba! – förmedt rá idegesen.
– Elnézést. Hümmmm.
– Ez mi volt? – fordult hátra a bátyám a piros lámpához érve.
– Ő – böktem Miklósra. – Néha hümmög.
– Akkor te adod ki ezt a hangot az előadásokon? Végre! Már azt hittem, meghülyültem – motyogott magában Szilkó.

#10 Ákos és a közlekedés
– Akkor találkozunk előadásokon – nevettem.
– Jól van! Szevasztok!
– Szia – integettünk.
– Hé! – szólt vissza. – Nem tudjátok, merre van a kolesz?
– De! Arra! – mutatott Szilkó az ellentétes irányba.
– Köszi! Itt sétálok már egy ideje, de nem találtam meg. Na, megyek is… Szasztok!
– Szia! – intettem.
– Arra nem az autópálya van? – ráncolta a homlokát Csabi.
– De igen – felelte egyszerre Szilkó és Norbi.
– Ne már – temettem nevetve az arcomat a tenyerembe.
– Majd ha látom Budapest felé, felveszem és visszahozom – legyintett Szilkó.

Folytatás hétfőn...

/Képek forrása: Leiner Laura We♥It oldala/ 

Megjegyzések