NOSZTALGIA HÉTFŐ #4

Immáron egy hónapja fut a nosztalgiázós bejegyzéssorozat, lassan pedig a Szent Johanna Gimi végéhez is elérkezünk. Ez pedig azt jelenti, hogy egyre jobban közeledünk decemberhez és az új Leiner Laura könyvhöz is. Éljen! Na, ki várja már nagyon? Kezeket fel! :)

De amíg várakozunk, ne feledkezzünk el az eddigi regényekről sem, a mai posztban az Útvesztőből gyűjtöttem össze a 10 kedvenc pillanatomat.

Mint midig ezeknél a bejegyzéseknél, az idézetek spoileresek lehetnek azok számára, akik még nem olvasták a sorozat köteteit.

Az előző részek:

Kezdet: ITT

Együtt: ITT

Egyedül: ITT

Barátok: ITT

Remény: ITT

Ketten: ITT

Nektek melyek a kedvenc részeitek?

#1 Köszönésmódok

– Tisztelt tizenkettő bé – sétált ki hozzánk Máday.
– Máday néni! Csokoládé! – kurjantotta Zsolti. Ő a barátait általában úgy köszönti, hogy „csoki”, de ha felnőttel van dolga, akinek meg szeretné adni a tiszteletet, akkor udvariasan azt mondja, „csokoládé”. Valóban, az úgy tényleg sokkal megtisztelőbb.

#2 Részleges amnézia

Gondos kezdett gyanakodni, hogy Ricsi miért ennyire „gyenge” a kémia előkészítőn, amikor egyébként pedig ő volt a legjobb tanítványa. Ricsi bevallhatta volna, hogy tulajdonképpen azt sem tudja, mi az a kémia és hogy évek óta szeretne látni egy neutront, de tippje sincs, hol keresse… De elmondása szerint képtelen volt beismerni, Gondos meg csak várta a magyarázatot, várta… És ekkor Ricsi közölte, hogy van valami, amit el kell mondania. Nyáron, amikor fesztiválozott és fülön rúgták, kisebb agyrázkódást szenvedett (eddig igaz), aminek következtében… És most jön a legképtelenebb kamuzás a világon. Tehát a rúgás következtében Ricsi agya sérült ☺, és részleges amnéziát kapott, így lehet, hogy a kémia egyszerűen kitörlődött az agyából. Mindezt alátámasztotta papíron dr. F. Mayer, vezető neurológusprofesszor.
A többiek konkrétan szakadtak a röhögéstől, én pedig elkerekedett szemmel néztem Ricsire és Dave-re.
– Részleges amnézia? Kitörlődött az agyából a kémia? Ki veszi ezt be?
– Gondos – bólintott Dave.
– Nektek elment az eszetek – nevettem fel hitetlenül.
– Csak Ricsinek. De neki papírja van róla – magyarázta Dave.
– Te jó ég – ráztam a fejem teljesen elképedve.
– De ami a legjobb, hogy Gondos azóta csökiként kezel, és ügy magyaráz előkészítőn, mintha most kezdeném a kémiát. Ami amúgy igaz is – szólt közbe Ricsi.
– Hát. Azt hiszem, gratulálok. Megérdemlitek, hogy ne bukjatok le – jelentettem ki elismerően. Most komolyan. Aki ilyet kitalál, az megérdemelné, hogy megússza.

#3 PVO

– Ha figyeltetek volna, tudnátok, hogy a PVO röviden pályaválasztási órát jelent.
– Ammeg' minek? – kérdezte Zsolti kulturáltan, mire mindannyian felröhögtünk.
– Hogy a csökkent értelmi szintű tanulók is rájöjjenek idővel, hogy mihez kezdenek érettségi után – nézett rá Kinga dühösen.
– Kire gondolsz? – bandzsított Zsolti.

#4 Kinek milyen élmény a vásárlás

– Hát, akkor jó vásárlást – hajoltam oda hozzá, hogy adjak egy „úristen, holnapig nem látlak” csókot.
– Kösz. Mindig jól sül el. Fél óra után szenvedek. Egy óra után végiggondolom az életem. Másfél óra után meg akarom ölni magam. És olyankor átmegyünk a másik üzletbe – mondta, én meg felnevettem.
– A vásárlás ilyen.
– Vetekszik azzal, amikor rád várok a könyvesboltban… – tűnődött.
– Hé, rám nem is kell sokat várni! – védtem magam azonnal.
– Persze. Nekem is ugyanolyan gyorsan elrepül az a három óra – röhögte el magát, aztán újra magához húzott, és hosszasan megcsókolt.

#5 Pisti

A gondolataimba merülve ücsörögtem a babzsák fotelemen, amikor felcsendült a Basket Case, én meg azonnal felvettem a telefont.
– Végre leráztam Cortezt, már vártam, hogy hívj, Pisti – szóltam bele. Cortez akkorát röhögött a vonal másik végén, hogy önkéntelenül is elmosolyodtam.
– Pisti? – kérdezte nevetve. – Pistivel csalsz meg?
– Mi bajod Pistivel?
– Á, nem, semmi. Biztos jó arc.

#6 ♥

Ami körülötted változik, az nem érdekel. Ami benned, az igen.

#7 Dave és a metafora

– Hülye, az metafora. Mintha azt mondaná: az vagy nekem, mint Dave-nek az iPad… – szólt rá Dave.

#8 Boldog karácsonyt!

– Máday néni, boldog karácsonyt! – üdvözölte Zsolti lelkesen az igazgatóhelyettest, aztán körbenézett, hogy mit adhatna neki. Végül megállapodott a tekintete a tanári asztalon lévő karácsonyfán (?), odalépett, majd két karral átölelve megemelte, és Máday felé igyekezett vele,
– Nagy Zsolt, mit művelsz? – kérdezte Máday megrökönyödve, és hátrálni kezdett.
– Kifejezem a szeretetemet. Tessék. Ez az öné! – nyújtogatta a fát, ami mögül alig látszott ki.
– Nagy Zsolt, hagyjál már békén! – motyogta Máday értetlenül, aztán sarkon fordult és elsietett. Zsolti nem hagyta ennyiben, utánaeredt a fával együtt, amiről minden lépésnél lehullott egy halom dísz.
– Máday néni, itt hagyta a fáját! A kutyafáját. Muhahaha – üldözte tovább az igazgatóhelyettest, akinek végül az irodájába került a karácsonyfánk.

#9 Szalagavató és a szülők

– Anyukád nagyon várja?
– Visszaszámol. December három. Olyan rokonokat is hívott, akiket még az életben nem láttam. Azt sem tudom, kik azok. Lehet, hogy béreltek – mondta, én meg nevetve bólintottam.

#10 Bölcsész leszek, fát nevelek

– Ren, akkor te bölcsész leszel? – kérdezte Ricsi.
– Úgy tűnik – morogtam kelletlenül.
– Mit csinál egy bölcsész? – kérdezte Macu.
– Várj, én tudom! – kért szót Zsolti izgatottan. – Hogy is van? „Bölcsész leszek, fát nevelek” – jutott eszébe.
– Hülye! Az „Kertész leszek, fát nevelek” – forgatta Kinga a szemét.
– Nekem mindegy – röhögött fel Zsolti.
– Akkor most kertész leszel, Ren? – értetlenkedett Ricsi.
– Igen. Az – bólintottam, aztán elnevettük magunkat.

Folytatás pénteken...