THAT'S WHAT HE SAID THURSDAY #2

 

A Chapter Break book blogon találtam a That’s What He Said nevezetű posztsorozatot, és annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem, bevezetem ezt az én blogomra is.
Szeretem összegyűjteni és visszaolvasgatni a kedvenc idézeteimet a kedvenc könyveimből és ez a sorozat pontosan ezzel is foglalkozik. Az egésznek az a lényege, hogy kiválasztunk egy férfi karaktert és tőle a legeslegkedvencebb megszólalásunkat mutatjuk be a bejegyzésben. Azt, hogy egy hónapban csak egy ilyet hozol vagy minden héten csütörtökön egyet, azt mindenki maga döntheti el. Én a második verziót tervezem, tehát minden héten egy.
A második That’s What He Said Thursday középpontjában egy olyan karakter áll, aki 2017 során a számomra egyik legjobb könyvsorozatban kap szerepet. Először bajban voltam vele, ugyanis nem volt valami szimpatikus, nem is igazán értettem a viselkedését, de a cselekmény előrehaladtával minden világossá vált. Ő pedig nem más, mint Reed Royal Erin Watt A Royal család című sorozatából.
A mai bejegyzésben, az előzővel ellentétben, most három idézetet hozok:

Sohasem volt igazából szükségem semmire, mielőtt megismertem őt. Most már levegőt venni is nehéz úgy, hogy nincs mellettem.

– Én végeztem a játszmákkal, Ella. Számomra nem létezik másik lány ezen a világon. Ha beszélni látsz az egyikkel, akkor tudd, hogy rólad beszélek. Ha sétálni látsz az egyik mellett, akkor tudd, hogy azt kívánom, bárcsak te lennél az – lép felém. – Te vagy nekem az egyetlen.

– Mióta vagy te ilyen romantikus?
– Amióta megismertelek.

Ti olvastátok már Papír hercegnőt és a Megtört herceget? Mi a véleményetek róla? Van kedvenc idézetetek? :)

Megjegyzések

  1. Mivel Rubin pöttyös, ezért még nem olvastam. Nem mintha nem szeretném a NA könyveket, csak pihentetni szeretném egy kicsit. Egy 10-es skálán mennyire erotikus?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, van benne jópár erotikus jelenet, sokat is beszélnek az ilyen témákról, és van, amikor nem éppen szépen fogalmaznak. Ha egy 10-es skálán nézzük az egészet, akkor szerintem olyan 7-et mondanék rá. Mindenképpen olyan 16-17 év fölött ajánlanám a sorozat olvasását.

      Törlés

Megjegyzés küldése