HETI MINIMAGAZIN #14

 
 
A HÉT LEGOLVASOTTABBJAI
1. Leiner Laura: Ég veled – Az Ég veled elnyerte a „Hét legolvasottabbja” címet a Nász és tébolytól, ugyanis múlt héten Böszörményi Gyula alkotása volt a legnépszerűbb az olvasók körében. Azonban ez a héten megváltozott, és az Iskolák versenye trilógia nyitókötete lett a legolvasottabb.
2. Böszörményi Gyula: Nász és téboly – A Köd és harag udvarához hasonlóan nagy népszerűségnek örvend Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei című könyvsorozatának negyedik kötete, sokak kedvencévé is vált azonnal. Molyon a Nász és téboly a legjobb romantikus, legjobb krimi, valamint a legjobb kortárs könyv címet is elnyerte a molyok értékelése alapján. Ezt a listát ezen a héten ugyan most nem tudta meghódítani, de a második hely is nagyon szép.
3. Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara – Elképesztően sokan várták a Tüskék és rózsák udvara folytatását, a megjelenése után is rengetegen voltak kíváncsiak rá, így nem is meglepő, hogy még most is dobogós helyet foglal el a legolvasottabbak listáján.
4. Elle Kennedy: The Score – A pont – Helytartó, negyedik volt, negyedik is maradt. Dean és Allie történetének nem sokan tudnak ellenállni, az előzőek után rengeteg olvasó várta a folytatást.
5. Colleen Hoover: It Ends With Us – Velünk véget ér – Csakúgy, mint Andy Weir, Colleen Hoover alkotása sem engedi át másnak a helyet, egy héttel ezelőtt is ötödik volt, és most is az.

 

6. Penelope Ward: Jake Undone – Jake megadja magátPenelope Ward második regényeként jelent meg hazánkban a Jake megadja magát, és szépen menetel is előre, már ami az olvasottságát illeti. Előző héten a nyolcadik helyet tudhatta magának, egy hét alatt viszont sokat javított, ezen a héten pedig már a hatodik.
7.Erin Watt: Paper Princess – Papír hercegnő
8. Erin Watt: Broken Prince – Megtört herceg – A Royal család lecsúszóban van, a Papír hercegnő és a Megtört herceg is egy-egy hellyel lejjebb került a ranglétrán. Ez még nem olyan vészes, egy hét alatt bármi megtörténhet.
9. Andy Weir: ArtemisAndy Weir alkotása szilárdan tartja a helyét a top 10-es listán, ezen a héten is a kilencedik lépcsőfokra sikerült felkerülni.
10. Sarah J. Maas: Empire of Storms – Viharok birodalma – A listára újonnan lép be a már nagyon régóta várt Üvegtrón sorozat folytatása.

 

LÉGY KREATÍV! BOOK A SLOTH CLUB JÁTÉKOK
A Book a Sloth Club gyakran kikéri a vásárlói véleményét, az ő ötleteikből inspirálódnak, és így hoznak létre egyre jobb és jobb meglepetésdobozokat.
Emellett a BASC csapata nagy rendszerességgel indít különböző nyereményjátékokat, amelyek során kisorsolnak egy vagy több hónapnyi dobozt.
Most is ez történet, két játékot indítottak el a Facebookon, egyet pedig Instagramon.

FACEBOOK:
„FELHÍVÁS KÉT JÁTÉKRA!
Sziasztok!
Két játékos ötletelés is indul, egyik mától, a másik pedig jövő hét közepétől (szerda, január 24.), ahol az ötletekért cserébe marketing célú előfizetéseket adunk.
Az első,
a márciusi magyar dobozra vonatkozó ötletelés lesz, ami pont ugyanúgy fog zajlani, mint a februári. Mi megmondjuk a doboz témáját, ti meg 6990 Ft-os képzeletbeli keretetek segítségével (beleszámolva, hogy van benne egy könyv már) leírjátok a számotokra ideális dobozt. Ezzel számunkra elérhetővé teszitek a gondolataitokat, és az asszociációtokat, ami nekünk segíthet a jobb doboz-összeállításban. Ebben az ötletelésben két díjazott lesz, akik 1-1 februári és márciusi dobozt kapnak ajándékba, tehát mindketten megkapják a februári és márciusi dobozt is. Itt kivételesen nem sorsolunk, hanem 1 díjat az kap, akinek az ötlete a legtöbb lájkot kapja, a másik díjazottat pedig a BASC csapata fogja kiválasztani azok közül, akik a pénzügyi kereteket is betartva megvalósítható ötleteket adnak. Arra is figyeljetek oda, hogy többszáz példányban kerülnek a tárgyak a dobozainkba, tehát olyan tárgyakat érdemes választani, ami többszáz példányban is megszerezhető. A játék január 24 től Január 31ig fog tartani. Az ötleteket majd az Általános csevegős csoporton belüli szerdán elkészülő felhívás alatti kommentekben várjuk, ahogy a februári dobozét is.
a második, (doboz méret: 310×180×90 mm)
ez egy nagyobb lélegzetvételű és emiatt nagyobb marketing célú nyereménnyel is jár. Itt 3 díjazott lesz. A fődíj egy féléves magyar doboz előfizetés a márciusi dobozzal kezdve, a második és harmadik díj pedig 1-1 3 hónapos előfizetés lesz márciusi kezdettel.
A 3 nyertest a ti segítségetekkel választjuk ki.
A feladat pedig: Tervezd meg a Book A Sloth Club új dobozát. A kiírásban megadjuk majd a doboz paramétereit, és doboz design terveket fogunk várni, azaz hogy nézzen ki a doboz. A pályaműveknek minimum 300DPI minőségű jó felbontású digitális képek formájában kell megérkeznie, azaz megfelelő legyen a dobozra nyomtatáshoz. Amennyiben nincs erre lehetőséged, akkor elfogadunk rajzterveket is, amennyiben azok nem túl bonyolultak ahhoz, hogy átültessük őket a digitális világba. Ez a játék Január 19-től (mától) Február 10-ig fog tartani. Utána 1 hét áll rendelkezésre további lájkok gyűjtésére (hisz ahogy létrehoztad a posztot, rögtön jöhetnek a lájkok), de ekkor már új pályaművek nem érkezhetnek be. A pályázatokat az Általános csevegős csoporton belül várjuk. Minden egyes pályázó egy posztot kell hogy létrehozzon a terveivel és a csoport tagjai lájkokkal szavazhatnak, hogy melyik tetszik nekik a legjobban. Természetesen ezeknek a lájkoknak valós emberek lájkjainak kell lennie, ezt figyelni is fogjuk. Az 3 legtöbb szavazatot kapó pályamű újra megméreti magát. Azaz 1 hét lájkvadászat után a legjobb 3 -ra újabb 1 hétig lehet szavazni a lájkok lenullázása után (azaz új posztot hozunk létre majd).. és aki ott nyer, az kapja meg a fődíjat a két másik induló pedig a 1-1 3 hónapos marketing célú előfizetést.
A Book A Sloth Club dobozai nemcsak a BASC csapatáé, hanem a tietek is, ezért vonunk be titeket minél jobban. A célunk, hogy egy olyan doboz jöjjön létre, ami külsőre és belsőre is tetszik Nektek!
FONTOS! A pályaművek, illetve az első játékhoz a kommentek csak akkor érvényesek, ha az Általános csevegés csoportunkon belül érkeznek be. A fő oldalunkon nem tudtok pályázatot "beadni"!”

INSTAGRAM:
„REP SEARCH - INSTAGRAM
Sziasztok,
Külföldi dobozokhoz hasonlóan, mi is meghirdetjük a REP SEARCH-öt, ami nem más, minthogy keresünk olyan embereket, akik Instagram oldalukon igényes tartalmat jelentetnek meg, és szeretnének segíteni nekünk a BOOK A SLOTH CLUB népszerűsítésében.
Ehhez nem kell más tenni, mint egy fotómontázst feltenni az instagram oldaladra betaggelve a @bookaslothclub-ot és mi a beérkező pályázók közül 2-2 (összesen 4) embert fogunk kiválasztani, akik február, március és április hónapban 4-4 képpel népszerűsítenék az aktuális dobozainkat (2 magyar és 2 angol dobozt népszerűsítőt), természetesen ehhez mi biztosítjuk a dobozt, tehát 4db 3 hónapos marketing célú dobozért megy a verseny. A betaggelt képhez a #bookaslothclub-on kívül a #bookaslothclubrepsearch taget is használd és azt is jelezd, hogy a magyar vagy az angol dobozt szeretnéd népszerűsíteni, persze mindkettőt megadhatod.
Tehát mégegyszer, 4 embert választunk ki, hogy havi 4-4 képpel népszerűsítsék vagy az angol vagy a magyar dobozainkat, ahol majd be kell taggelniük a @bookaslothclub -ot és használniuk kell a #bookaslothclub hashtagget. Jelentkezni egy legjobb fotóidból készült montázzsal tudsz, taggel be a @bookaslothclub és #bookaslothclub-on kívül a #bookaslothclubrepsearch taget is használd. Nyeremény 3 hónapig (február, március, április) megkapod marketing célból a választott nyelvű dobozunkat, ezért cserébe 4 db igényes képet várunk el a dobozról és annak tartalmáról, amit mi is megosztunk az instagramunkon, természetesen forrásmegjelöléssel.
Határidő: Január 26 (péntek, 12:00 (dél) )”
Ha tehetitek, ne hagyjátok ki ezeket, próbáljátok meg, jelentkezzetek, adjatok neki egy esélyt, legyetek kreatívak! Nagyon-nagyon sok sikert kívánok mindenkinek! :)

MA ÉJFÉLIG TART A MAXIM KIADÓ AKCIÓJA
A Maxim kiadó újév alkalmából összeválogatott 150 könyvet, amit január 21. éjfélig akciósan, 2018 Ft-ért tudtok megvásárolni. Ha pedig legalább 4000 Ft értékben vásároltok, akkor még egy kicsit tudtok spórolni, hiszen ebben az esetben nem kell postaköltséget sem fizetnetek. Ha még szeretnétek valamit vásárolni a kiadó kínálatából, azt még ma éjfélig megtehetitek, EZEN a linken találjátok meg a teljes listát.

 

RÓMEÓ KÉSIK
Még a múlt héten az volt kiírva, hogy Leisa Rayven Starcrossed-sorozatának nyitókötete ezen a héten jelenik meg, azonban ez a napokban megváltozott. A Book24 webshopjára már az van kiírva, hogy a regény várható megjelenése február 15-én esedékes. Hogy mi lesz ebből, az majd kiderül.
A megjelenési dátum változásán kívül a könyv egy címváltozáson is átesett. Eddig „Hazug Rómeó” néven találhattuk meg, mostantól, ha keresnétek, akkor „Hitvány Rómeó”-t írjatok/mondjatok.
A borító is átesett egy kisebb változáson: lekerült róla az „Insomnia” jel, és többé már nem Alice Clayton (Faldöngető) ajánlását olvashatjuk, hanem E. L. James-ét (Árnyalat trilógia).

 

Amikor Cassie és Ethan a színművészetin találkoznak, a levegő is felforr körülöttük.
Cassie igazi jó kislány, nehezen találja a helyét a folyton bulizó művészdiákok közt.
Ethan ezzel szemben vérbeli rosszfiú, vad, tüzes, félelmetes és mégis érzékeny.
Akár a Romeo és Júlia amiben címszerepet kapnak Cassie és Ethan szerelme is mintha a csillagokban lett volna megírva amíg Ethan össze nem törte Cassie szívét, mindörökre eljátszva a bizalmát.
Valami rejtélyes okból, olyan rád nézni, mint megtalálni valami értékeset, amiről nem is tudtam, hogy elvesztettem.
Évek múlva a szívtipró visszatér, hogy ismét felforgassa a lány életét érintésről érintésre. Fokozatosan újraélik titkos diákszerelmük minden felemelő és pusztító pillanatát, mígnem rájönnek, hogy a csillagokban írt szerelemnek nem kell tragédiával végződnie.
„Szerelmes vagyok Leisa Rayven történeteibe.” Colleen Hoover, a Reménytelen és a Szívcsapás sorozatok írónője

FOLYTATÓDIK AZ ÉDEN-TRILÓGIA?
2016-ban jelent meg Julie Kagawa (Vastündérek sorozat) Éden-trilógiájának első része, A halhatatlanság szabályai. Azóta viszont nem volt semmi hír a folytatásról. Egy olvasó a héten megkérdezte a Könyvmolyképzőtől, hogy várható-e a sorozat második kötetének, a The Eternity Cure-nek a fordítása.
A kiadó válasza:

„Mindenképpen ki szeretnénk adni a könyvet, viszont dátummal egyelőre nem tudunk sajnos szolgálni:(”

/Forrás: moly.hu, Könyvmolyképző zóna/

MI LESZ A VISSZATÉRÉSSEL?
Néhány hónappal ezelőtt harangozta be a Könyvmolyképző, hogy náluk fog megjelenni Jennifer L. Armentrout (Luxen,Komor elemek) Titan című sorozata. Azonban az első rész még eddig nem jelent meg, ugyanis akadtak néhány probléma.
A kiadó válasza arra, hogy mikorra várható a Visszatérés:

„Gőzerővel dolgozunk a köteten és a borítón, reméljük, minél hamarabb megoszthatjuk veled és jöhet a megjelenés is. :)
Üdvözlettel:
A Könyvmolyképző csapata”

/Forrás: moly.hu, Könyvmolyképző zóna/

VÁRHATÓ A RUIN AND RISING?
Hazánkban Leigh Bardugo Grisa-trilógiájának első két kötete jelent meg (Árnyék és csont, Ostrom és vihar), és a sorozat rajongói már tűkön ülve várják a befejező kötetet. És hogy ez mikorra várható?
A Könyvmolyképző válasza:

„Sziasztok!
A Ruin and Risingról még nem született döntés sajnos.
Viszont idén érkezik a Grisha spin-offja, a Six of Crows, bízunk benne, hogy az is elnyeri majd a tetszésetek :)”

Ezt a hírt az olvasók nagy örömmel fogadták, amit meg tudok érteni. külföldön a Six of Crows hatalmas népszerűségnek örvend, biztos nagy sikere lesz itthon is.
Azonban ezzel kapcsolatban is felmerült egy kérdés:

Olvasó: „Gondolkoztok rajta, hogy a Six of Crows nálunk is színes lapszéllel jelenjen meg? *-*”
Könyvmolyképző: „Nekünk is nagyon tetszik a színes lapszél, a problémánk csak az vele, hogy jelentősen megnövelné a nyomdaköltséget, és emiatt a könyvet sem tudnánk a szokott áron adni.
Végleges döntés viszont még nem született.”

/Forrás: moly.hu, Könyvmolyképző zóna/

AMBRÓZY BÁRÓ ESETEI ÚJRA KEMÉNY FEDELES VÁLTOZATBAN
A Könyvmolyképző szuper hírt osztott meg a héten, ez főleg azoknak kedvez, akik jobban szeretik a keménytáblás könyveket, ugyanis utánnyomás készült a sorozat első és harmadik kötetéhez is, így most már az összes kötet elérhető ebben a formátumban is.

„Ambrózy rajongók figyelem!
Szuper hírrel érkezünk <3
Elkészült a kemény fedeles utánnyomás is
az első, illetve a harmadik részhez,
így már az összes nagyregény rendelhető
akár kemény fedeles változatban is ;)
Ha még hiányzik a polcodról valamely kötet
a bestseller sorozatból,
csapj le rá most -16% kedvezménnyel.”

IDE kattintva tudjátok megrendelni a regényeket.

 

/Forrás: moly.hu, Könyvmolyképző zóna/

KÖNYVMOLYKÉPZŐ EXTRA AKCIÓ
Január 16-tól 23-ig ha a Könyvmolyképző webshopjából vásároltok és érvényesítitek a KMKNAL MEGERI kuponkódot, akkor extra -5% kedvezményt kaphattok.

„A Könyvmolyképző dolgozói éppen leltároznak, de közben azért egy szuper meglepetéssel kedveskednek Neked! A kiszállítás január 16. és 23. között szünetel, ugyanis az éves leltárunkat végezzük a raktárban. De rendelni továbbra is lehet, sőt, igencsak megéri! Készültünk Neked egy kuponkóddal, amit ha beírsz a vásárlás során, -5% extra kedvezményben részesülsz, így -21% kedvezménnyel tudsz rendelni! :) Látogass el a Márkaboltra, vedd meg a régóta kinézett könyvet, vagy azt, amit nem kaptál meg karácsonyra, és ne feledd a vásárlás során beírni a kuponkódot: KMKNAL MEGERI Bizony, nálunk megéri! Vásárolj a héten, használd ki az extra kedvezményt, és a leltár után sebesen házhoz is visszük az új kincsedet.”

/Forrás: Vörös pöttyös? Szeretem./

ÉRKEZIK AZ ÖTÖDIK ROYAL CSALÁD KÖTET
Bizony, bizony, néhány hét múlva már Elle Kennedy és Jen Frederick együttműködéséből létrejött könyvsorozat, a Royal család ötödik kötetét kezdhetjük el olvasni, ugyanis március elsején fog megjelenni a Cracked Kingdom. Hurrá, hurrá, hurrá!

 

 

DEVNEY PERRY NYEREMÉNYJÁTÉK
Devney Perry Jamison Valley című könyvsorozatának ötödik része, a The Bitterroot Inn nemrég jelent meg (január 16-án), és ennek a megünneplése alkalmából az írónő kisorsol egy dedikált példányt a könyvből, plusz még a nyertes gazdagszik egy Kate Spade táskával és hozzá illő pénztárcával (kép a cikk végén). A nyereményjátékban bárki részt vehet. Ahhoz, hogy részt vegyetek benne, lájkolni kell az írónő Facebook oldalát, a kiposztolt képet, valamint a fénykép alá egy hozzászólást is kell írni (ITT). Devney Perry január 22-én sorsolja ki a nyertes, szóval még van egy kis idő.
Sok sikert mindenkinek! :)

 

 

Néhány idézet a könyvből:

 

 

 

 

ÚJDONSÁG – JAMIE MCGUIRE: ALL THE LITTLE LIGHTS
Ezen a héten jelentette be Jamie McGuire (Gyönyörű sorscsapás, Maddox testvérek, A Sötétség és Fény angyalai és a Véletlen szerzője), hogy idén – egészen pontosan május 29-én – a Montlake Romance kiadónál fog megjelenni legújabb regénye All the Little Lights címmel. A könyv elérhető lesz puhatáblás, e-könyv és hangos könyv formájában is.
Fülszöveg:
From #1 New York Times bestselling author Jamie McGuire comes a riveting tale of first love that starts young but runs deep.
The first time Elliott Youngblood spots Catherine Calhoun, he’s just a boy with a camera, and he’s never seen a sadder and more beautiful sight. Both Elliott and Catherine feel like outcasts, yet they find an easy friendship with each other. But when Catherine needs him most, Elliott is forced to leave town.
Elliott finally returns, but he and Catherine are now different people. He’s a star high school athlete, and she spends all her free time working at her mother’s mysterious bed-and-breakfast. Catherine hasn’t forgiven Elliott for abandoning her, but he’s determined to win back her friendship…and her heart.
Just when Catherine is ready to fully trust Elliott, he becomes the prime suspect in a local tragedy. Despite the town’s growing suspicions, Catherine clings to her love for Elliott. But a devastating secret that Catherine has buried could destroy whatever chance of happiness they have left.

ÚJDONSÁG – PENELOPE WARD: GENTLEMAN NINE
A Legdrágább mostohabátyám és a Jake megadja magát szerzője új regénnyel érkezik februárban. A Gentleman Nine megjelenése február 19-én várható. A borító- és fülszöveg leleplezés már megtörtént, íme a könyv külseje és rövid tartalma:

 

From New York Times bestselling author Penelope Ward, comes a new, sexy standalone novel.
Growing up, the three of us were friends.
He was the nerd.
I was the playboy.
She was the beauty.
Deep down, I only ever wanted her. I kept it inside because Rory and I made a pact that our friend, Amber, was off-limits.
He lied.
I went off to college, and he got the girl.
Amber never knew how I felt.
They were together for years—before he broke her heart.
Through it all and across the miles, she and I casually stayed in touch.
When my job sent me to Boston for a three-month contract position, Amber let me stay in her spare room.
Still reeling from her breakup, she’d sworn off men.
One night, I opened her computer to find the shock of my life. She’d hesitantly contacted a male escort company. Afraid to date and get her heart broken again, she was looking for sex with no strings.
Every emotion imaginable ran through me: protectiveness, jealousy—curiosity.
Amber had chosen Gentleman Number Nine and sent him a message.
She opened up to him, confessing, among other things, her physical attraction to her friend — me.
But she considered me off-limits —and she thought I was a manwhore. (Ironic, considering the circumstances.)
Eventually, she set up a date to meet Gentleman Nine at a hotel.
When she showed up several nights later to meet him, she got the surprise of her life to see me standing there—with an offer I hoped she wouldn’t refuse.

ÚJDONSÁG – JAY CROWNOVER – RECOVERED
Jay Crownover (Marked Men sorozat) Recovered című regénye március 27-én jelenik meg, néhány napja pedig a borítóleleplezésre is sor került.

 

It was hate at first sight...
Affton
I hated Cable James McCaffrey.
He was entitled, spoiled, a user…and an addict.
He was out of control and didn’t bother trying to hide it.
He had everything anyone could want but still seemed miserable and lost.
Every move he made, every mistake he stumbled his way through, rubbed me the wrong way. However, I couldn’t stop myself from trying to save him from himself when no one else would. In the sweltering heat of the summer, Cable taught me that having it all means nothing if you can’t have the one thing you want more than anything else.
Cable
I was obsessed with Affton Reed.
She was rigid, uptight, and no fun. There was something about her innate goodness that called to me.
She acted like she was above all the normal faults and failures that clung to the rest of us like the scent of smoke after a fire.
I was infatuated with her, but that didn’t stop me from acting like she didn’t exist.
In the scorching heat of summer, Affton taught me that there is always a way back from the brink of despair. She showed me that the trick to having it all was realizing that it was already there, in my hands. All I had to do was hold onto it.
The road to recovery is full of twists and turns no matter who is in the driver’s seat.

ÚJDONSÁG – GINGER SCOTT – MEMPHIS
Február 23-ai megjelenéssel várható Ginger Scott újabb zseniálisnak ígérkező alkotása, a Memphis.

 

 

My mom always said it was just something about the way he moved.
The same swagger Archie Valentine wore in the ring when he took his opponents down followed him like a halo everywhere he went. But make no mistake about it—he was no angel. He was like a drug. My mother was his addict.
I never understood it…how love could make you blind and convince you to drink the poison. Not until I met Memphis Delaney.
At first, it was the familiar form. He’s a fighter, built like a god from the past, the kind of man the universe doesn’t make anymore. His eyes hide a story, and every time I’m in his presence I want to keep reading him until I get to the end. And then…there’s the way he moves. His boxing is violent but beautiful, and his body is a seductive weapon. When he’s in the ring, he wears the stare of a man committed to the battle until his very last breath.
He could end me; turn me into her. Too much of him will leave me as a shadow, and I’ve lost so much of myself already.
But I have discipline. It came the hard way. Lessons learned, scars left behind, and trust stripped away from life.
I will breathe his air, but I won’t fall for a man like him. The only boxer who’s ever going to break my heart is the one who gave me my name.

ÚJDONSÁG – STACI HART – LIVING OUT LOUD
Másfél hét múlva, február elsején fog megjelenni Staci Hart Living Out Loud című regénye. A könyvet Jane Austen Értelem és érzelem című alkotása inspirálta.

 

When Annie Daschel arrives in New York City, the only thing she can control is her list.
Not her father’s death or the loss of her home. Not the hole in her heart or the defective valve that’s dictated so much of her life. But she can put pen to paper to make a list of all the ways she can live out loud, just like her dad would have wanted.
See the city from the top of the Empire State Building: Check.
Eat hot dogs on the steps of The Met: Check.
Stand in the middle of Times Square: Check.
Get a job at Wasted Words: Check.
Two things not on her list: Greg Brandon and Will Bailey. And just like that, she finds herself caught in the middle of something she can’t find her way out of, with no clear answers and no rules.
List or no list, she realizes she can’t control anything at all, not even her heart.
Not the decisions it makes, and not the moment it stops.
Inspired by Jane Austen's Sense and Sensibility.

ÚJDONSÁG – STEVIE J. COLE – WHISKEY LULLABY
Stevie J. Cole Whiskey Lullaby címmel jelenteti meg legújabb alkotását. A fülszöveget már olvashatjuk, a borítót már megtekinthetjük, azonban a pontos megjelenési dátumot még nem ismerjük.

 

 

 

 

We all have guilty pleasures.
Mine was the boy my father took in. The guy everyone said I was too good for. The one I knew would ruin me.
But I couldn't help it. The way Noah Greyson's voice sounded when he sang whiskey lullabies to me in the dark; how perfect his arms felt wrapped around my stomach, his nose nuzzled in my hair- that's what made me fall. That intimacy was what made me so very weak. But now millions of women drift off to sleep while Noah sings the love story we wrote, and it was never meant for the world.
The worst mistake I made wasn’t loving him, it was thinking he loved me, too.
At least, that’s what I thought until now…

KATIE FRANCOISE ÚJ KÖNYVÖN DOLGOZIK
Katie Francoise (Bosszú,  Utolsó.Esély., Egy igaz szerelem története) nemrég osztott meg Instagramon egy képet „Valami készül” felirattal. A fotón jól látszik a „Fekete gyémánt” és a „Kellesz nekem”, ebből arra következtethetünk, hogy egy újabb sorozatról lesz szó. 

 

NAP NAP UTÁN MAGYAR PLAKÁT + HAZAI PREMIER
Március 22-től tekintheti meg minden érdeklődő hazánkban is David Levithan Nap nap után című könyve alapján készült filmet, ami 97 percesre sikeredett. A film plakátja megkapta a magyar változatot is:

 

/Forrás: Cinema City/

FILMPREMIER – FOREVER MY GIRL – ÖRÖKKÉ A CSAJOM
2013-ban jelent meg Magyarországon is Heidi McLaughlin Örökké a csajom című regénye, amiből már film is készült. A premierre január 19-én került sor külföldön, hazai megjelenésről egyenlőre még nincs információ.
A filmnek van egy külön Instagram oldala (@forevermygirlthemovie), ahol rengeteg képet és rövid videót, előzetes nézhettek.

 

 

ÚJ KÉPEK A THE MATCHMAKER’S PLAYBOOKBÓL
Nem maradtunk jelenetképek nélkül ezen a héten sem, ugyanis néhányat ismét megosztottak velünk a film készítői és a színészek is:

 

 

 

HOPPÁ! ÉRKEZIK A THE MATCHMAKER’S PLAYBOOK FOLYTATÁSA
Még be sem fejezték teljesen a The Matchmaker’s Playbookot, még meg sem jelent, de már az biztos, hogy érkezik a Wingmen Inc. második kötete (The Matchmaker’s Replacement) is megfilmesítve.

 

EZEN A HÉTEN JELENTEK MEG
Gena Showalter: Éjsötét titkok – 2018. január 15.
Vi Keeland: Sex, not Love – 2018. január 15.
J. A. Huss: Total Explosure – 2018. január 16.
Devney Perry: The Bitterrot Inn – 2018. január 16.
Lisa B. Kamps: Loving Hard – 2018. január 17.
L. J. Shen: Midnight Blue – 2018. január 21.

 

 

JÖVŐHÉTEN ÉRKEZNEK
E.K.Blair: Echo (magyar) – 2018. január 22.
Aurora Rose Reynolds: Trevor előtt – 2018. január 22.
James Dashner: Halálkúra (filmes borítós kiadás) – 2018. január 22.
Alexa Riley: Don’t Go – 2018. január 22.
Tijan: Ryan’s Bed – 2018. január 22.
Kiera Cass: A szirén – 2018. január 23.
K.A.Tucker: Keep Her Safe – 2018. január 23.
Jessica Sorensen: Nova and Quinton: Everlasting Hope – 2018. január 23.
Alexandra Blogier: The Last Girl on Earth – 2018. január 23.
Kendall Ryan: xo, Zach – 2018. január 23.
Sarah Brianne: Angel – 2018. január 26.
Ella Fields: Suddenly Forbidden – 2018. január 27.

 

 

 

/Címlapkép: saját fotó/

Megjegyzések