MAKE YOU SMILE MONDAY #3

 

A hétfőhöz alapvetően az emberek nagy része negatívan áll hozzá, amit teljesen meg is lehet érteni. Újra menni kell suliba, dolgozni kell, ebből következik, hogy korán kell kelni reggelente, messze van még a hétvége és a többi és a többi.
Szóval arra gondoltam, hogy tegyük ezt egy kicsit vidámabbá könyvekből vett idézetekkel. A Make You Smile Monday a nevéből adódóan és az előzőekből felvázoltak alapján minden hétfőn fog jelentkezni viccesebbnél viccesebb regényes pillanatokkal (szám szerint mindig öttel). 
Remélem elnyeri a tetszéseteket! :) Kommentbe jöhetnek a véleményeitek és, hogy melyik idézet volt a kedvencetek az itt felsoroltak közül.

Félreállt, hogy kiléphessek a folyosóra. A másik lift felé indultunk, és a fickó szinte az oldalamhoz tapadt.
– Ha továbbra is ilyen szoros kapcsolatban maradunk, haver, úgy érzem, lassan el kellene hogy vigyelek vacsorázni, vagy valami!
~ J. L. Armentrout: Origin ~

Kocsis Hipó Márton: Hirtelen jött ez a hír. Azt hiszem, felment a vérnyomásom.
Latter Zsófia: Hipó, semmi baja a vérnyomásodnak.
Kocsis Hipó Márton: Pedig lüktet a fülem.
Herczeg Boldizsár: Rácsapok egyet, megnézzük, akkor mi történik.
– Abdul Farouk és további 9 ember kedveli ezt.
(…)
Kocsis Hipó Márton: Üdvözletem Farouk doktor! Zúg a fülem!
Dr. Dabil Farouk: Szervusz, Hipó! Nos. Pontosan milyen jellegű zúgás?
(…)
Herczeg Boldizsár: DOKI! ÍRJON MINDENT NAGYBETŰVEL, MERT NEM HALL JÓL A FÜLZÚGÁSTÓL!
– Kiss Szabolcs Szasza és további 4 ember kedveli ezt.
~ Leiner Laura: Bábel ~
 
Megpróbáltam nem bolondosnak tűnni, ahogy az oldalához simultam, és beszívtam férfias illatát. Nyugalom, Kins! Az ujjaimat végigfuttattam izmos hasán. Ez most az életed. Te vagy az a szerencsés, aki e hasizmok mellett hajthatja álomra a fejét. És ez a hasizom egy férfihoz tartozik, akinek valószínűleg súlyos neurológiai problémája lehet, mert a világ összes modellje közül téged választott és a lapos seggedet.
– Hé, nekem tetszik a feneked! Nem is lapos! – vágta rá Liam, és ekkor döbbentem rá, hogy a belső monológom hangosra sikeredett. – És nem csak a hasizmomból állok.
– Persze, hogy nem, édesem. Persze, hogy nem.
Ne aggódj, hasizom! A tiéd vagyok!
– Még mindig hangosan beszélsz – mosolyodott el, és magához szorított.
~ R. S. Grey: Scoring Wilder – Testcsel ~

– Hogy vagy? – kérdeztem tőle halkan.
Vállat vont.
– Hát tudod, elvagyok, mint a befőtt.
Csodálkozva néztem rá. Daemon fuldokló hangot hallatott.
– Ez komolyan a te szádon jött ki?
– Persze, hát laza vagyok, majd' szétesek.
~ J. L. Armentrout: Opposition – Ellenállás ~

– A dobozok tetején van a post it, hogy mit tartalmaz. „P” a padlizsánkrém. „G” a gránátalma – mutattam.
– És a „T”? Takony?
– Apu!!! – kiáltottam rá mérgesen.
– Elnézést, csak úgy néz ki – pöckölte meg az átlátszó doboz oldalát.
– Az tökkrém! – kértem ki magamnak.
– Úgy mindjárt más (…)
~ Leiner Laura: Ég veled ~

Megjegyzések

  1. Tetszik az ötlet, a hétfő így is úgy is rossz, de azért ezek az idézetek mosolyt csalnak az ember arcára és máris jobban indul a hét. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, nagyon örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés

Megjegyzés küldése