TOP 5 SZERDA #21 SZOMBATON - FILMES/SOROZATOS KIBESZÉLŐK
Top 5 Szerda ismét egy kis késéssel, de érkezik nálam is. Szombaton. :D
Az
utóbbi időben a szerdák témai eltértek az eredetitől, ráadásul még csak nem is
a kijelölt napon érkeznek a blogra. Mindegy, most is elkészültem vele, kihagyni
nem fogom. :)
Azonban
egy kis változtatás most is lesz benne. :D
Eredeti
téma: kedvenc sci-fi/fantasy NEM KÖNYVEK (lehet film, TV sorozat, játék, anime
stb.)
Az
enyém: Filmes/sorozatos kibeszélők
Nos,
lényegében maradni fogok a megadottnál, csak egy kis csavart viszek bele.
Rangsorolás most sem lesz, mivel az egyes pontok más-más témát fognak
feldolgozni.
Kedvenc
fantasy film: Csontváros
Sokkal
hamarabb láttam a filmet, mint hogy olvastam volna a könyvet. Elsőre annyira
megtetszett, hogy többször is megnéztem, és őszintén, én mai napig oda vagyok
ezért a filmért. Rettentően sajnálom, hogy nem került sor a folytatására, nekem
minden téren elnyerte a tetszésemet. Szerintem sokkal, de sokkal jobb, mint a
sorozat.
Kedvenc
sorozat: Riverdale
Nem
is olyan régen találtam rá erre a sorozatra, és már az első résztől kezdve nagyon
szeretem. Telis-tele van rejtéllyel, izgalommal, humorral és egy kis
romantikával is meg van fűszerezve. A színészek szerintem zseniálisak,
egyáltalán nincs olyan érzésem, hogy bárki más jobbal el tudná játszani az
adott karaktert.
Filmek,
amiket már nagyon meg szeretnék nézni:
1. Az
első, amire a legjobban kíváncsi vagyok, az a nemrég bemutatott The
Matchmaker’s Playbook. Az előzetes egy ígéretes filmre utal, a színészek
szerintem nagyszerűek és már alig várom, hogy megnézhessem.
2. Fák
jú, Tanár úr 3.
Röviden
és tömören: már nem is tudom, hogy hányszor végignéztem az előző részeket, de
még mindig imádom és számomra megunhatatlan. Kíváncsian várom a folytatást.
3. Jurassic
World 2.
Na,
csak sikerült egy sci-fit is találnom. :D Őszintén, már kiskorom óta szeretem
ezeket a filmeket, a Jurassic World pedig még jobb lett, szóval kíváncsi vagyok
a második részre is.
Funny
time, avagy Könyvmolyok élete
1. Amikor
beszélsz valakinek egy könyvről, és ő azt mondja, hogy inkább megnézi a filmet,
mint hogy olvasson:
2. Ne ítéld el
a könyvet a film alapján. A könyv mindig jobb. Az esetek döntő többségében
(szerintem mindig) igazak ezek az állítások. Gyakran azzal van a baj, ahogy a
vászonra kerül, előfordul, hogy több lényeges jelenet kihagyásra kerül. Viszont
ez még csak a kezdet…
Úgy
gondolom, hogy a szereplők kiválasztása a legmegosztóbb. Nyilván, annak, aki
nem olvasta a regényt teljesen mindegy, hogy éppen milyen a színe az adott
karakter szemének. Na, de nekünk olvasóknak nem igazán. Mert ha a könyvben
barna hajú volt a női főhős, akkor ne legyen már belőle szőke…
Tüskék
és rózsák udvara film
El
is érkeztünk a mai Top 5-ös lista utolsó pontjához, ami egy elég friss hírrel
kapcsolatos lesz, és inkább kibeszélősre vettem.
Nem
tudom, hogy hallottátok-e, de a Constantin Film megvette Sarah J. Maas Tüskék
és rózsák udvara című könyvének a filmes jogait. Ezen a ponton elkezdhetnénk
örülni meg minden, hiszen ha csak egy könyvet választhatnánk, ami megérdemli,
hogy vászonra kerüljön, az a Tüskék és rózsák udvara.
VISZONT!
Szerintem ez már ott el lett rontva, hogy film készül belőle. Valljuk be, egy
ilyen hosszúságú, ilyen eseménydús regényt egyszerűen nem lehet belesűríteni
egy másfél, esetleg két órás filmbe, úgy, hogy az tényleg visszaadja a könyvnek
a varázsát. Ebből kifolyólag bizony ki fognak maradni jelenetek, és szerintem
már itt elkezd borulni az egész. Arról már ne is beszéljünk, hogy a folytatások
még terjedelmesebbek és akciódúsabbak…
Egy
sorozatot simán el tudnék képzelni. Ott azért több a lehetőség, nem is kellene
semmit kihagyni sem, mindenre lenne idő, de így…
Térjünk
át a szereplőkre. Őszintén, én ettől félek a legjobban. A Constantin készítette
a Shadowhunters című sorozatot is (Cassandra Clare Végzet ereklyéi című könyvsorozata
alapján), és szerintem borzalmas lett. A színészektől kezdve, a vizuális
effekteken keresztül egészen addig, hogy a sorozat egyáltalán nem hasonlít a
könyvre. Igen, olyan szinten megváltoztatták.
Szóval
mindent összefoglalva: én ennek így elsőre egyáltalán nem örülök. Aztán majd
meglátjuk, lehet, hogy mégis kihoznak valami jót belőle.
Nos,
erre a hétre ennyi lett volna a Top 5-ös lista. Nektek melyek a kedvenc
sci-fi/fantasy filmeitek/sorozataitok? És legfőképpen: mi a véleményetek a
Tüskék és rózsák udvara filmmel kapcsolatban így elsőre?
Nézzetek
be a többiekhez is, EBBBEN a molyos zónában gyűjtjük minden héten a
bejegyzéseket.
Folytatás
jövőhéten. Téma: Kedvenc tanár/mentor
Youtube - Videoslots.cc | YouTube
VálaszTörlésYouTube channel youtube.com channel youtube channel youtube channel youtube channel youtube to mp3 downloader youtube channel youtube channel youtube channel youtube channel youtube channel youtube channel youtube channel youtube channel youtube channel