KÖNYVIMÁDAT FELSŐFOKON - HETI MINIMAGAZIN #3
A heti minimagazin harmadik számában
ismét összegyűjtöttem nektek a legfrissebb könyvekkel kapcsolatos híreket, így
biztosan nem maradok le semmilyen lényeges információról, megjelenésről,
borítóleleplezésről, egyszóval semmiről, ami regényekkel kapcsolatos.
A Book a Sloth Club csapata felfedte a 2018-as
évre vonatkozó terveit
„2018-AS TERVEK
A csapat miközben rakja össze az
aktuális dobozt és tervezi az elkövetkező havi dobozokat 2-3-4 hónapra előre,
egyben a fejlődési irányt is tervezi. 2018-ban terveink szerint 4-féle dobozzal
találkozhattok majd a Book A Sloth Club-nál.
A fantázianeveken még gondolkodunk
(ötleteket elfogadunk), de a 4 doboz a következő lesz (átmeneti
fantázianevekkel)
MINI - doboz a kicsiknek, azaz 6-12
éves korig azoknak, akik csak most ismerkednek igazából a könyvmolysággal.
YA - Ez a mostani doboz.
YA+ - Azoknak, akik nemcsak a YA
könyvekre kíváncsiak, de az idősebbeknek szánt könyvekre is
YA English - Ez ugyancsak a YA
kedvelőknek lesz, ahogy az elnevezés is sugallja angol nyelvű doboz lesz,
aktuális YA könyvvel.
Sokat dolgozunk, hogy minél nagyobb
vevőkört tudjunk kiszolgálni és minél több könyvmolynak lehessen minden
hónapban karácsony)
Téged melyik doboz érdekel? Írd meg
kommentben!
De addig is, a novemberi dobozokat
már nemsokára a kezetekben tarthatjátok és készülhettek a decemberi dobozra)
BASC CSAPATA”
VÁLTOZOTT A DOBOZOK RENDELÉSÉNEK
IDŐPONTJA
A Book a Sloth Club decemberi
dobozát eredetileg november 15-től lehetett volna rendelni, de ez megváltozott,
így 18-tól, szombattól lehet megrendelni ezeket.
HÉTVÉGÉN, NEM HÉTKÖZNAP...
Sokatok kérésének eleget téve a decemberi
dobozt nem hétközben kezdjük el árusítani - mivel sokatok iskolában,
munkahelyen van -, hanem szombaton, azaz NOVEMBER 18-án 10 órától.
Reméljük, így senki nem marad le a
dobozról!
Mégegyszer, miért és érdemes a
decemberi dobozt is megvenni. Többek között, mert:
- Karácsonyi designban érkezik a
doboz, tehát karácsonyi ajándéknak is tökéletes
- Két könyv is lesz benne
- Vásárlásával részt vehetsz a
"Londoni Hétvége" promóciónk sorsolásán
ELLE KENNEDY SZÍVÉBEN KÜLÖNLEGES
HELYET FOGLAL EL A THE DEAL MAGYAR KIADÁSA
Elle Kennedy néhány nappal ezelőtt
az Instagram oldalán közzétett három képet, amely a The Deal magyar kiadását
ábrázolja. Az írónő kifejtette, hogy a magyar verzió kifejezetten fontos
számára, hiszen a nagypapája magyar származású. Külön kiemelte, hogy nagyon
tetszik neki a borítón a cím dombornyomása.
„This Hungarian edition of The Deal
has a special place in my heart because my grandfather was from Hungary. Also,
the embossed lettering on the cover is so frickin’ cool and shiny and textury.
Pics don’t do it justice”
KÖNYVMOLYKÉPZŐ ÚJDONSÁGOK
A. MEREDITH WALTERS: LIGHT IN THE
SHADOWS – FÉNY AZ ÉJSZAKÁBAN
Eredeti megjelenésének éve: 2014
Eredeti kiadója: Gallery Books
Várható hazai megjelenés: 2017
Sorozat: Utánad a sötétbe
A sorozat kötetei:
Find You in the Dark – Utánad a
sötétbe
Light in the Shadows – Fény az
éjszakában
Oldalszám: ???
Pötty: Rubin pöttyös könyvek
Fordító: Somogyi Eszter
Kötéstípus: kartonált/keménytáblás
védőborítóval
Ár: árazás alatt
Fülszöveg:
Hogyan tovább, amikor úgy érzed,
vége az életednek?
Maggie sosem hitte, hogy újra látja
Clayt. Ezért inkább igyekszik újra összerakni régi életének darabjait, még ha
úgy is érzi, nem bízhat meg senkiben. Megpróbál továbblépni, előre, ahogy Clay
kívánta.
Clay nem képes elfelejteni
Maggie-t, bár erőszakkal elszakította magát tőle, hogy megkaphassa a
segítséget, amire mindennél jobban szüksége van. És most gyógyul… apránként. De
a szíve még mindig a lányé, akinek az életét köszönheti.
Amikor egy váratlan tragédia újra
egymás mellé sodorja a fiatalokat, többé semmi nem olyan, mint azelőtt.
Csakhogy vannak dolgok, amik sosem változnak. Lehetséges átformálni a
sötétséget, ami kis híján elnyelte őket, és elérni végre, amire mindketten
vágynak? Létezik vajon a boldogság két ember számára, akik ennyit küzdöttek
már, csak hogy együtt legyenek? Vagy a félelem és a démonaik örökre elszakítják
őket egymástól?
A szerelem attól különleges, hogy
ha szinte bele is halna az ember, mégis képes begyógyítani a sebeket. És az
éjszaka mélyén mindig ott ragyog a fény.
BELLONE: FELVONT VITROLÁK
Várható hazai megjelenés: 2017
Sorozat: Meridia
A sorozat kötetei:
Felvont vitorlák
Oldalszám: 376
Pötty: ???
Kötéstípus: kartonált
Ár: árazás alatt
Fülszöveg:
Meridiában vallás, intrika és titkok uralkodnak. De
minden trónra kell egy király. Anahita főpapnő Espadont szereti, és nem
akar máshoz menni, így csak a saját eszére támaszkodhat, hogy elkerülje
a kényszerházasságot Ramallal, a furcsa sivatag barbárral.
Titkok földön és vízen. Espadon kapitány szent küldetésen jár: a világot kettészelő zátony felé vitorlázik, hogy visszaszerezze a Vastorony Szívét. Vajon vallásuk kincse vagy ősi harci eszköz? A titok űzi, hajtja előre.
Harc baráttal és ellenséggel. Ramal megszegte a sivatagi törzsek szokását, amikor Meridia lerohanása helyett nősülni próbált. Sokan árulónak tartják, ám van egy terve, melyért ölni is hajlandó – hiszen a lelke csekély ár a népe jövőjéért.
Izgalmas történet egy olyan világban, ahol az ősök csupán fémcsontvázú romokat, rejtélyes ereklyéket és egy szunnyadó háborút hagytak az utódokra.

BORÍTÓLELELPLEZÉS
Két újabb Könyvmolyképzős regény borítójáról
hullott le a lepel a héten.
KATIE MCGARRY: BREAKING THE RULES –
SZABÁLYSZEGŐK
JEANIENE FROST: ONCE BURNED – ELSŐ
FELLOBBANÁS
MEGJELENT AZ ELSŐ KARINA HALLE
REGÉNY MAGYARORSZÁGON
Karina Halle a Túl közel hozzád
című alkotásával mutatkozik be a magyar olvasóközönségnek. A könyvet az
Álomgyár kiadó jóvoltából olvashatjuk magyarul, amely október 30-án jelent meg
itthon.
Eredeti
cím: Before I Ever Met You
Eredeti
megjelenésének éve: 2017
Eredeti
kiadója: CreateSpace Independent Publishing Platform
Oldalszám:
320
Fülszöveg:
**NEW YORK TIMES és USA
Today besszeller szerző***
„Tinédzserként találkoztam először
William McAlisterrel. Jóképű férfi volt, gyönyörű feleséggel. Mr. McAlister
akkoriban lett édesapám partnere a cégében, és csak úgy lubickolt a sikerben.
Elbűvölő személyiség volt, de nem láttam benne többet, mint egy jó családi
barátot.
10 évvel később: 25 éves vagyok,
egyedülálló anyaként nevelem a hétéves kisfiam. Elkövettem néhány hibát,
melyeket igyekszem most rendbe hozni. Megküzdöttem a démonjaimmal, de most új
életet kezdek Vancouverben. Mindenki megérdemel egy második esélyt.
Ügyvezető igazgatóként kezdtem el
dolgozni az apám vállalatánál. Már az első napomon tudtam, hogy ígéretes jövő
áll előttem. Míg meg nem pillantottam Will McAlistert.
Elvált, de ugyanolyan kifinomult
maradt, mint ahogyan az emlékeimben élt. Willt már nem úgy láttam, mint apám
egy barátját, már sokkal többet jelentett számomra. Sok idő telt el, mióta nem
láttuk egymást. Árasztja magából a magabiztosságot és az erős szexualitást.
Magas, férfias, vasalt öltöny, erős, csábító tekintet. Teljesen odalettem érte.
A zaklatottságom nem segít a helyzeten, nehéz magamat távol tartanom az irodájától, amire folyamatosan rálátok. Túl sok ügyön dolgozunk együtt.
Ez csak egy ártalmatlan vonzalom lenne? Egy ártatlan fantázia arról, hogyan szeretkeznék vele az íróasztalon?
Esélyem sem lehet nála, hiszen ő az apám legjobb barátja, üzleti partnere és a főnököm.
Igaz?
Tévedés.”

Karina Halle nagy sikerű Túl közel
hozzád című romantikus könyve egy erőteljes történet, mely után újra hinni
fogsz a szerelemben.
„Nem lehet letenni” Hypable blog
„Nem lehet letenni” Hypable blog
„Nagyon-nagyon élveztem” Dirty Girl
Romance
„Ez a könyv fantasztikus” Moonlight
Gleam
ELEC&GRETA TÖRTÉNETE
VILÁGSZERTE
Penelope Ward Stepbrother dearest –
Legdrágább mostohabátyám című kötete már több országban is megjelent, Elec és
Greta története nagyon sok olvasó szívét elnyerte. Ez a könyv világszerte több
borítóval is megjelent, ezeket gyűjtötte össze az írónő egy képben.
Nektek melyik tetszik a legjobban?
AZ UNTIL IT FADES FRANCIAORSZÁGOT
IS MEGHÓDÍTJA
K.A.Tucker Until It Fades című
regénye nemrég jelent meg, most pedig Franciaországban is ki fogják adni. Íme a
francia borító:
WICKED SAGA ÚJ KÖTETE
Jennifer
L. Armentrout Brave című alkotása várhatóan még idén december 11-én fog
megjelenni, amely a Wicked Saga harmadik kötete lesz.
Ivy
Morgan hasn't been feeling like herself lately. Not like anyone can blame her.
After all, being held captive by a psychotic fae prince hell-bent on
permanently opening the gates to the Otherworld is bound to leave some mental
scars.
It’s more than that, though. Something dark and insidious is spreading throughout Ivy, more powerful than she could ever imagine... and it’s coming between her and the man she’s fallen deeply in love with, elite Order member Ren Owens.
Ren would do anything to keep Ivy safe. Anything. But when he makes a life altering choice for her, the fallout of his act has far reaching consequences that threaten to tear their lives apart. If Ivy is going to have any hope of surviving this, she must put aside the hurt and betrayal she feels, and work with not only those she loves, but with an enemy she would rather kill than ever trust. War is coming, and it soon becomes clear that what Ivy and Ren thought they knew about the Order, themselves, and even their enemies, has been nothing but a cluster of dangerous, deadly lies. Ivy knows she must be more than just brave to save those she loves--and, ultimately, to save herself.
Because behind ever evil fae Prince, there’s a Queen…

JÖVŐHÉTEN
ÉRKEZIK AZ EGYSZEREGY FOLYTATÁSA
Zakály
Viki Gábriel-duológia című sorozatának második része november 7-én folytatódik,
ugyanis ekkor fog megjelenni az Egyszercsak.
Miután az ambiciózus
újságíró-gyakornok, Hollád Liza megírta cikkét a rejtélyes Gábrielről, úgy
tűnt, magában is sikerül lezárnia az Erik-történetet, és exkollégája, Barni
mellett végre megtalálja a boldogságot. A látszólagos nyugalom azonban nem tart
sokáig; az arrogáns új főszerkesztő, Meyer Maya oldalán az elfelejteni vágyott
férfi is visszasétál az életébe. A baj csőstül jön, és Liza egyedül legjobb
barátjára, Zsófira és határtalan képzelőerejére számíthat. Barni gyakorlatilag
elérhetetlenné válik a számára, és egyre világosabb, hogy nem csak a fizikai
távolság miatt. Ebben a helyzetben nem csoda, hogy Liza nem tud ellenállni a
jóképű ismeretlen, Szabolcs közeledésének, aki sokáig rejtegeti valódi énjét a
lány előtt. Mindeközben egy másik titokra is fény derül: Erik felfedi Gábriellé
válásának történetét.
Zakály Viki Egyszeregyének folytatásában Liza bonyolult érzelmei mellett készülő kéziratával is megküzd. Vajon kusza szerelmi életében és írói válságában is ugyanaz a személy jelenti a megoldást?
Ha senki sem bujkál tovább, minden a helyére kerül.

Zakály Viki, a nagy sikerű
Szívritmuszavar és Hanna örök fiatal írónője, legújabb regényében egy izgalmas
városi legenda nyomába ered: vajon tényleg megválthatja az életedet valaki,
akivel csak egyetlenegyszer találkozol? És lehet belőle örök szerelem?
Folytatás jövőhéten...
A Legdrágább mostohabátyám borítók közül szerintem az angol a legjobb,ami egyben ugye a magyar is. Valószínűleg nem fogom elolvasni(ez nekem túl sok),viszont azért a borítóját mindig megcsodálom,és örülök neki,hogy nem változtatott a KMK az angol borítón.😍😊
VálaszTörlésÉn is örültem, hogy megmarad az eredeti borító. :) A fent láthatóak közül az a legjobb. :)
Törlés