TOP 5 SZERDA #19 - TOP 5 SZERDA MIX

 

Elérkezett a március is, és tegnap ki is kerültek az ehavi Top 5 Szerdás témák. Az az érdekes helyzet állt elő, hogy a lista későn került megosztásra Goodreads-en, így a szerkesztők azt találták ki, hogy az első márciusi Top 5 Szerdának a témáját mindenki saját magának adja meg. Elvileg az előzőekből kellett volna egyet választani, de én ezt egy kicsit megcsavartam.
Márciust nem egy, hanem egyből öt előző témával nyitom. Hogy hogyan jutottam erre a döntésre? A válasz nagyon egyszerű.
Tegnap délután nekiültem és gyorsan végigböngésztem az összes eddigi Top 5 Szerdát, és amik megtetszettek és egyből tudtam hozzám írni könyveket, azokat összeírtam. Aha, de ebből lett kilenc. :D Hupsz…
Voltak köztük olyanok, amelyeket semmiféleképpen sem akartam volna kihagyni, ezért arra a döntésre jutottam, hogy kiválasztok ötöt, és mindegyikhez a top 1-et hozom.
Akkor lássuk is a mai listát:

2016. június 8. – Kedvenc karakternevek
Ennél egy kicsit nehezebb dolgom volt, ugyanis nekem sok könyves szereplőnek megtetszett a neve. Leginkább olyanok, amelyek egy kicsit szokatlanabbak, nem futsz bele minden második regény olvasása során. Számomra ezek Sarah J. Maas karakterei, de ennél a kategóriánál az első helyen jelenleg nálam Azriel áll. Egyszerűen imádom ezt a nevet. ♥ És a karaktert is. ♥

 

2016. április 6. – Esős napok olvasmányai
Ha az esőt össze kell kapcsolni valamilyen könyvvel, akkor nekem azonnal és mindig ugyanaz a regény jut az eszembe. Ez pedig nem más, mint Lisa De Jong Amikor esik… című alkotása.
Részlet az értékelésemből:
Hűha, hát ez az a könyv, amelyet papírzsebkendő nélkül nem lehet átvészelni. Volt, amikor két soronként kellett megállnom az olvasás során a könnyeimet törölgetni. Össze fog törni. Darabokra. Ezen nincs mit szépíteni, biztosan így lesz. De aztán majd szépen helyrejön az egész. A törött darabkák megtalálják a helyüket. Ez az a könyv, ami biztosan veled marad, mindig emlékezni fogsz rá, amikor esik…♥

 

2016. szeptember 7. – Karakterek, akiket el tudnád képzelni a családod tagjaként
Amikor ezt a témát először megláttam, nekem egyből Benedicték jutottak az eszembe. A hét fiút szívesen elfogadnám testvérnek. Bár, már van egy húgom, plusz mellé még lenne hét fiú… Háááát, lehet, hogy egy kicsit sok lenne, de azért kipróbálnám. :D

 

2017. május 10. – Könyvek rendezvények középpontjában
El tudnám képzelni, hogy a Tüskék és rózsák udvara köré építenek valamilyen bált, vagy akármilyen hasonló rendezvényt. Sőt, itt én leginkább a különböző udvarokra helyezném a hangsúlyt, így egy kicsit még tematikusabb lehetne. Az Éjszaka udvarára különösen kíváncsi lennék. ;)

 

2017. árpilis 12. – Könyvek, amelyek videójátékként is jól működnének
Üvegtrón. Én annyira kipróbálnám. Szerintem teljesen jól működne a könyv játékként is, biztos vagyok benne, hogy igény is lenne rá. 

 

Nektek ezeknél a témáknál melyik könyvek nyerték el az első helyezést?

Nézzetek be a többiekhez is, EBBEN a molyos zónában gyűjtjük a bejegyzéseket. Mindig mindenki nagyon egyedi és ötletes poszttal készül, most meg aztán pláne, két egyformát biztosan nem találtok.

Folytatás jövőhéten. Téma: Gyerekkönyvek, amikhez érdemes visszatérni felnőttként


/Képek forrása: Pinterest, amythicalrant, vm.reads, sissireads,
enchantedbookbox, darkfaerietales, nightreads,
reviews_from_a_bookworm, erikuhh/ 

Megjegyzések