Könyvhírek, avagy mire számíthatunk az elkövetkezendő pár hétben
Az utóbbi pár hónapban egy kicsit
elhanyagolódott az oldal, ami a közelgő érettséginek tudható be. Az összes
tanárunk elképesztő mennyiségű házival bombázta az osztályt a több oldalas
tételek mellett, így sajnálatos módon nemigen maradt időm a blogomra. DE!
Szerencsére most már túl vagyok a nehezén és ezért a J’adore des livres avagy
Könvimádat felsőfokon visszatér a rendes kerékvágásba.
És most pedig rövid könyves hírek
következnek!
KÖZELEG AZ ÉV EGYIK LEGJOBBAN
VÁRT FESZTIVÁLJA
Mármint a könyvmolyok számára… :) Bizony, bizony már nem sokat kell aludni és
elérkezik a várva várt Könyvfesztivál, ami számos jobbnál jobb könyvet hoz el a
számunkra. Elérkezett tehát ez az időszak is, április 20.-án kezdetét veszi a
24. alkalommal megrendezett Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. Ez nekünk
egyenesen szuper, a pénztárcánk lehet másképp vélekedne róla, de hát van ilyen!
Csakhogy párat megemlítse a
megjelenésekről:
MAXIM KIADÓ
Jamie McGuire: Gyönyörű pillanat
Jamie McGuire eddigi regényeiben
megismerhettük a Maddox fiúk történetét. Azonban maradhatott egy „üres folt” az olvasóban, ugyanis mi a
helyzet Shepley-vel és America-val? Nekem személy szerint ők hatalmas
kedvenceim úgyhogy mindenképpen be fogom szerezni a Gyönyörű pillanatot, mivel…
dobpergés… ez a regény a fentebb említett két fiatal történetét fogja
bemutatni. Úgyhogy hölgyeim és uraim készüljetek fel egy újabb lélegzetelállító
olvasmányra a Maxim kiadó jóvoltából, mivel a Könyvfesztiválra megjelenik az
írónő ezen alkotása is.
KÖNYVMOLYKÉPZŐ
Újabb szépségek érkeznek a
Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából, amik között elég nehéz a választás. Na, de
szemezgessünk belőlük is:
Penelope Ward: Stepbrother
dearest – Legdrágább mostohabátyám
Április 20-a után a magyar
olvasóközönség is megismerheti a külföldön már igen nagy sikernek örvendő
Penelope Ward nevét ugyanis a Könyvmolyképző elhozza nekünk a Legdrágább
mostohabátyám című regényét, ezzel bővítve a Rubin pöttyös szekciót. A
fülszöveg alapján remek kikapcsolódást nyújtó regényről van szó, és hát a
borítójával biztosan sok olvasó figyelmét felkelti. Hűha! *.*
Colleen Hoover: Maybe someday –
Egy nap talán
Colleen Hoover rajongói sem
maradnak üres kézzel, hiszen jön az Egy nap talán. Gyönyörű borító, a fülszöveg
alapján még egy elképesztő történet az írónő tollából. Molyon is láttam, hogy
hatalmas az érdeklődés, rengetegen tették kívánság vagy várólistára. Hát,
meglátjuk! Én eddig imádtam Colleen Hoover írásait, kíváncsian várom ezt is. ;)
Jennifer L. Armentrout –
Oblibvion – Feledés 3.
Daemonból sosem elég. A Luxen
című sorozatával az írónő megszámlálhatatlan könyvmolyt elvarázsolt, akik az
utolsó kötet elolvasásával sem akartak elbúcsúzni még szeretett történetüktől.
Jennifer L. Armentrout a olvasók legnagyobb örömére megírta a Luxen
tükörregényeit – Daemon szemszögéből. Most őszintén: ki ne akarná tudni, hogy
mi járt a történtek alatt egyik kedvenc könyves álompasink fejében? Nos, a
Feledés kötetiben minderre választ kaphatunk.
Ez csak egy nagyon pici töredéke
azoknak, amelyek megjelennek a Könyvfesztiválon. Ebben a posztban leginkább
azokat emeltem ki és mutattam be egy kicsit részletesebben, amelyek
felkeltették az érdeklődésem. Azonban mindenképpen érdemes szétnézni, mivel
minden kiadó elképesztő könyvhalommal készül. Az alábbi képmontázsokban még
összegyűjtöttem párat, hogy egy kicsit összeszedetten is tudjatok tervezni a
nagy eseményre (ezek már a fent említetteket nem tartalmazzák).
KÖNYVMOLYKÉPZŐ |
KÖNYVMOLYKÉPZŐ |
SARAH J. MAAS SEM HAGYJA KÖNYVEK
NÉLKÜL RAJONGÓIT
FOLYTATÓDNAK FEYRE KALANDJAI
És igen!! Vészesen közelgünk
május 2-a felé és ez nem jelent mást mint azt, hogy végre megjelenik az A Court
of Wings and Ruin! Úristen, elmondhatatlanul izgulok, alig várom, hogy már a
kezemben foghassam és elkezdhessem. Az A Court of Mist and Fury olyan függővéggel
zárult, amely azonnal folytatásért kiált. ACOWAR, türelmetlenül várunk! ;)
Csak, hogy még kíváncsiabbak és
izgatottabbak legyünk (lehet ezt még egyáltalán fokozni?) az írónő bizonyos
időközönként kiposztolt egy-egy idézetet a könyvből.
Ui.:Sarah J. Maas, kérlek, ne
halljon meg senki ebben a regényben. :D
SZÍNEZD KI A TÜSKÉK ÉS RÓZSÁK UDVARA
SOROZATOT!
Sarah J. Maas rendesen meglepi
ebben az évben a rajongóit, ugyanis még szintén május elején érkezik a
sorozathoz a színező is.
CHAOL RAJONGÓK FIGYELEM!
Ugyanis szeptember 5.-én érkezik
az Üvegtrón széria hatodik része, amelynek középpontjában Chaol fog állni.
Sarah J. Maas a napokban tett közzé egy képet az Instagram fiókján, amelyből
megtudhattuk, hogy hamarosan fény derül ennek a regénynek a címére is.
HAMAROSAN ELÉRKEZIK A MÁRKEREK
IDEJE
Nézzünk szembe a ténnyel: október
15.-e óta sok idő telt el. Ebben az időszakban Leiner Laura olvasói
megrohamozták a könyvesboltokat vagy éppen előrendelték a várva várt Valaholt
(én is). És pár nap elég volt ahhoz, hogy a végére érjenek ennek a nagyszerű
regénynek (szintén ide tartozok én is). Ekkor egy észveszejtő függővég után
szembesültünk azzal, hogy a következő kötetig piszkosul sok idő van még. DE!
Ennek a várakozásnak vége! És el sem lehet mondani, hogy én ennek mennyire
örülök rengeteg rajongóval együtt. Bizony, elkezdődött a visszaszámolás és ez
csak azt jelenti, hogy hamarosan már a kezünkben foghatjuk az Egyszert, a Bexi
sorozat immáron 6. és egyben utolsó kötetét. Ez mondjuk belőlem kétféle érzést
vált ki: egy részről örülök, hiszen már tavaly október óta erre várok,
másrészről viszont ez lesz a befejezés. Nem lesz egyszerű, már érzem!
A könyv hivatalos megjelenése május 15.-re
esik, azonban az L&L Kiadónál már három nappal hamarabb megjelenik. Én már
türelmetlenül várom! :) #márker
FOLYTATÓDIK A TÖBBEK ÁLTAL
A tavalyi év egyik
legmeghatározóbb olvasási élménye volt számomra Julia Lewis Thomson Többek
által című regénye. Ha még nem olvastátok ezt a könyvet, akkor csak azt tudom
mondani, hogy őszintén ajánlom. Egy igazán egyedi, szívszorító és mégis
gyönyörű történettel lesztek gazdagabbak.
A jó hír az, hogy a Többek
szerint folytatódni fog, a kötet a Többek szerint címet kapta. Izgatottan
várom!
+: Érdemes követni az írónőt a
különböző közösségi oldalakon, mert sokszor oszt meg érdekes dolgokat a
regényeivel kapcsolatban. Ez most a Többek szerinttel sincs másképp, már több
beleolvasót is feltöltött, amelyet ezen az oldalon tudtok elolvasni: https://www.facebook.com/julia.lewis.thomson
Megjegyzések
Megjegyzés küldése