EGY ÉVES LETT A BLOG ♥

 
Ma van pontosan egy éve, hogy elindítottam a J'adore des livres avagy Könyvimádat felsőfokon nevezetű blogomat. 
Hűha...
Nem is tudom, hol kezdjem.
Először is, nagyon-nagyon szépen szeretném megköszönni a sok kommentet, visszajelzést, megtekintést és a feliratkozásokat is. Mindegyik nagyon sokat jelent nekem.
Ez alatt az egy év alatt rengeteg dolog történt. Elindítottam az első saját posztsorozatos projektemet, a FantasyWorld-öt, amelynek az első része már le is zajlott, köszönöm szépen azoknak, akik velem tartottak, kitöltötték és megalkották a saját kis Halloweeni bulijukat.
Az ő alkotásaik:
HaBár, a könyves kocsma: ITT
Könyvek között elveszve: ITT és ITT
Nagyon zseniálisak lettek, sokszor mosolyt csaltak az arcomra, még egyszer köszönöm a részvételt! :)
A második projekt már elindult, erről bővebben IDE kattintva olvashattok.
Nosztalgiázó bejegyzéssorozatomban először Leiner Laura könyveit helyeztem a középpontba, a legújabbat és az összes többit is ebben a posztban megtekinthetitek. 
Novembertől kezdve én is csatlakoztam a Top 5 Wednesday magyar csapatához, ami miatt nagyon izgatott vagyok. :) Az e havi témák izgalmasak és kihívást is jelentenek egyszerre. 
Saját minimagazint is indítottam, amely a blognak a nevét viseli. Ezek minden vasárnap jelentkeznek a legfrissebb hírekkel. IDE kattintva megtekinthetitek ezeket. 
A blog kapott egy Facebook oldalt is, amelyet IDE kattintva érhettek el.
Ezek mellett természetesen nem maradhattak el a könyvvéleményezések, borítóleleplezések, és egyéb extrák sem. Nagyon szerettem az összeset megírni, imádom az egész blogolást. :) ♥
Most pedig, hogy összefoglaltam az elmúlt egy év történéseit, szeretném az első blogszülinapot egy nyereményjátékkal indítani, amely során egy kis apróságot sorsolok ki köztetek, amely nem más, mint KÉT DARAB DEDIKÁLT ELLE KENNEDY BOOKPLATE.


Ezeket be tudjátok ragasztani az írónő könyveibe, így lehet saját dedikált példányotok is. :)
És, hogy mit kell tennetek, hogy a tiétek legyen ez a két aláírás?
Nem kell lájkolni a Facebook oldalt, és feliratkozni sem kell (persze ha megteszitek annak nagyon örülök :) ♥), csupán ezekre a kérdésekre kell válaszolni:

Melyik a kedvenc könyved az írónőtől?
Ki a kedvenc párosod?
Van kedvenc idézeted Elle Kennedy valamelyik regényéből? Ha igen, melyik az?

Ezekre a válaszaitokat itt egy hozzászólás formájában várom molyos felhasználónévvel vagy e-mail címmel együtt, hogy a nyertes tájékoztatni tudjam.
A játék november 14-ig tart, sorsolni pedig 15-én fogok. A nyertesnek 72 órája lesz, ha nem kapok választ, akkor újra sorsolok.
Sok sikert mindenkinek! :)

Megjegyzések

  1. Sziia!

    Gratulálok a születésnaphoz! (:

    S köszönjük a lehetőséget ^^.

    Imádom Elle Kennedyt, az egyik kedvenc szerzőm, így nagyon megörültem, mikor láttam, hogy bookplate-t lehet nyerni! *.*

    S akkor a válaszok:
    Melyik a kedvenc könyved az írónőtől?
    Eddig a Deal. Imádtam a Baklövést és a Papírhercegnőt is, de ennek külön helye van a szívemben. :)

    Ki a kedvenc párosod?
    Az előzőből kiindulva Hannah és Garret^^.

    Van kedvenc idézeted Elle Kennedy valamelyik regényéből? Ha igen, melyik az?
    "Az élet szép. Csodálatosan, hihetetlenül, félelmetesen szép."

    Még egyszer köszönöm ^^
    További jó blogolást és még sok sok évet! :)

    Adatok:
    @Niitaa
    bettina.szombati@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm és sok sikert! :)
      Felírtalak.

      Törlés
  2. Szia! Boldog blogszülinapot kívánok! Köszönöm ezt a csodás lehetőséget.

    Melyik a kedvenc könyved az írónőtől?
    Még csak Az üzlet című könyvét olvastam, de nagyon bejön a stílusa.

    Ki a kedvenc párosod?
    Ez alapján Hannah és Garret, de szerintem a töbiek is nagy kedvencek lesznek *_*

    Van kedvenc idézeted Elle Kennedy valamelyik regényéből? Ha igen, melyik az?
    A legjobb módja annak, hogy a rossz emlékeket elfelejtsük, ha jókkal helyettesítjük őket.

    e-mail címem: kovacsmesi92@gmail.com
    molyos név: @Kovács_Mesi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm :) Sok sikert, felírtalak. :)

      Törlés
  3. Szia! Boldog blogszülinapot kívánok! Köszönöm a lehetőséget.

    Melyik a kedvenc könyved az írónőtől?
    Nekem az üzlet tetszett eddig a legjobban.

    Ki a kedvenc párosod?
    Ez alapján Hannah és Garret. Bár Allie és Dean-ra nagyon kíváncsi vagyok. :D

    Van kedvenc idézeted Elle Kennedy valamelyik regényéből? Ha igen, melyik az?
    Igazából nincs kedvenc idézetem. A stílusa nagyon tetszik, olvastatja magát.

    molyos név: @Lelouch

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm. :) Sok sikert, felírtalak. :)

      Törlés
    2. Szia! :)
      Sorsoltam, és te lettél a nyertes. Gratulálok! :) Hamarosan írok egy üzit ezzel kapcsolatban. :)

      Törlés
  4. Szia!
    Boldog blogszülinapot! :)
    A nyáron olvastam először Elle Kennedy -től, és azt kell hogy mondjam, hogy teljesen odalettem érte.
    Mindegyik könyvét nagyon szeretem, de a Deal talán a legkedvesebb mind közül, hiszen ez volt az első könyvem a szerzőtől.
    Természetesen Hannah és Garret a kedvenc párosom, de Logan és Grace is nagy kedvenc lett.
    Kedvenc idézet: ,,Soha többet nem akarok visszanézni. Csakis előre.'' De persze e mellett van még egy csomó :D
    Köszönöm a lehetőséget! :)
    Moly: AB_Woodley
    E-mail: daniadelbrigitta@freemail.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm. :) Felírtalak, sok sikert! :)

      Törlés
  5. Szia!
    Boldog blogszülinapot! :)
    Melyik a kedvenc könyvem az írónőtől? Eddig A baklövés. Egyszerűen imádtam, kikapcsolt, szórakoztatott és az egyik legjobb olvasási élményt adtak, főleg Logan feladatai. De Az üzlet se rossz, s ha minden igaz, hamarosan elkezdem a Papír hercegnőt is olvasni tőle. Arra is nagyon kíváncsi leszek.
    Kedvenc párosom egyértelműen Logan és Grace. Az ő történetüket is szeretem jobban.
    Kedvenc idézetem: "A világ óriási, tele csodával és lehetőségekkel."
    Moly: Mercigirl
    Email: evicica13@gmail.com

    Köszönöm ezt a nagyszerű lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm. :) Felírtalak, sok sikert! :)

      Törlés
  6. Megtörtént a sorsolás, a nyertes @Lelouch lett. Gratulálok még egyszer! :)
    A többieknek pedig köszönöm a részvételt! :) Tervezek még nyereményjátékot, úgyhogy majd figyeljetek. ;)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése